Újra Árnyvilág

Kedves olvasóim!
Tudom jól, hogy az utóbbi nagyon hosszú időben elhanyagoltalak benneteket is és a történetet is, ennek megvannak a maga okai. Bocsánatotokat kérem, és tényleg nagyon sajnálom, de úgy érzem nem vagyok képes arra, hogy megfelelően frissítsem a blogot és újabb és újabb fejezeteket hozzak hétről hétre. DE! És ez a mondandóm lényege! Ha Ti, kedves olvasóim benne lennétek, és szeretnétek tovább élvezni Bianca és a többiek történetét, akkor egy közös játékra hívnálak titeket. A neten nagyon elterjedtek a szerepjátékok, és az egyik olvasóm felhívta rá a figyelmem, hogy létrehozhatnék én is egyet.

A szerepjáték lényege, az lenne, hogy a már itt, az Árnyvilág szereplőgárdáját felhasználva és természetesen kitalált szereplőkkel is, bővítsük a már megkezdett történetet.
Ez csak akkor jöhet létre, ha beszálltok a játékba és segítetek létrehozni egy régi/új Árnyvilágot.... :D
Ha benne lennél a játékban akkor kérlek vagy jelentkezz, vagy jelezz itt :))
Szerepjáték itt!

Várok mindenkit sok szeretettel!
Dana, ezentúl Alex :)

25. fejezet - Új csapás

Hát azt kell hogy mondjam hogy sajnos mostanában nem szoktam ilyen gyorsan készen lenni az új fejezettel, de olvasva a kommenteket. Nektek köszönhető hogy ismét megszállt az ihlet és tudtam hozni az új fejezetet. Hogy egy kicsit húzzam a mézes madzagot, ez a fejezet Chris szemszögéből írja le az eseményeket. Remélem tetszeni fog ez egy könnyedebb fejezet lesz... Várom a kommenteket!

(Chris szemszöge)

Egy erdő közepén álltam. A magas fák beárnyékoltak mindent, csak a Hold halovány fénye világított meg egy kis részt. Elindultam és megpróbáltam átvágni magam a sűrű bozótoson hogy eljussak a fénycsíkhoz de hiába erőlködtem valami megmagyarázhatatlan visszatartott. Utamba akadt egy nagyobb kő amiben sikeresen fel is buktam amint kiegyenesedtem a Hold által bevilágított területen megpillantottam Biancát. Csak egy vékony fehér ruha volt rajta, szőke haját a szél lebegtette. Olyan volt akár egy angyal. Felém fordult és hívogatóan kitárta karját. Rohanni kezdtem. Minden erőmmel azon voltam hogy karjaimban érezhessem, hogy átölelhessem, megcsókolhassam és biztonságban tudhassam. Futottam amilyen gyorsan csak bírtam de nem értem el. Valami zajt hallottam és egy árnyat elsuhanni a közeli fák között egy pillanatra megálltam és lassan a zaj irányába léptem míg egy éles hangra nem lettem figyelmes. Bianca felé fordultam és megláttam elgyötört arcát, már nem volt olyan távol épp egy karnyújtásnyira állt tőlem én rá mosolyogtam de ő csak elgyötört arccal meredt rám.

- Bianca! - Kiáltottam felé, mire sírni kezdett. Ismét láttam az árnyat elsuhanni de most már az én gyönyörű angyalom mögött. - Bianca! - Kiáltom felé ismét mire kinyúlt a keze és felém mutatott. Lenéztem a mellkasomra mire hirtelen egy kéz tört ki onnan ami a szívemet markolta. Felordítottam a fájdalomtól és zuhanni kezdtem. Az utolsó kép Bianca rémült, megtört arca volt.
Hatalmas puffanás ébresztett lidérces álmomból. Zihálva kaptam meztelen mellkasomhoz ellenőrizve hogy minden a helyén van-e. Még mindig az álomtól sokkos állapotban kimásztam az ágyamból és a fegyveremért nyúlva az iménti hang forrását kerestem. Amint kiértem a nappaliba megláttam Debit a TV előtt gubbasztva. Ránéztem kérdőn mire nagy nehezen észrevett engem is rám förmedt.
- Mi van, le akarsz lőni? - Kérdezte undokan.
- Nem csak...
- Akkor tedd le gyorsan mielőtt kárt teszel valamiben! - Utasított, akár egy gyereket.
- Jó reggelt! Úgy tűnik rosszat álmodtál. - Utalt ezzel csapzott megjelenésemre.
- Igen... úgy volt. Bocsi Debi de nem volt bezárva az ajtó? - Még nem hagytam nyitva főleg nem éjszakára.
- De, be volt.
- Te... te betörtél a lakásomba?
- Hát ha úgy vesszük... de én inkább úgy mondanám hogy beengedtem magam. Nem akartalak felébreszteni.
- Ez őrület! Na mindegy. Mi volt ilyen sürgős?
- Te el tudod hinni hogy Bianca ilyen felelőtlen volt? Csak úgy átváltoztatott egy embert!? Ehhez nincs joga!
- Nézd, Debi, ha azért vagy itt hogy Bianca döntését felülbíráld vagy hogy társat keress az ócsárolására rossz ajtón kopogtatsz. - Vagyis nem kopogtatsz. - Nem voltunk ott, nem látjuk át teljesen a helyzetet és biztos vagyok abban hogy Bianca megfontoltan döntött és ha lett volna választása akkor nem így cselekszik.
Mondandóm végén nem szólt semmit csak bámult rám. A hajával kezdett babrálni és feldolgozni amit az imént mondtam.
- Rendben. - Mondta végül. - Ettől függetlenül nem tetszik amit csinált.
- Nekem sem. Egyáltalán nem.
- A másik... amiért rád törtem. Az éjjel találtunk egy újabb hullát amit eddig tudunk róla hogy valószínűleg vámpír tehette. El kellene mennünk megnézni. Bianca nem vette fel a telefont, és mivel gyanítom hogy pillanatokon belül kapod a hívást hogy hullát találtak, ezért intézhetnénk közösen az ügyet.
- Az embereid most nem intézték el, ahogy szokták?
- Sajnos későn értek oda. De ne aggódj a hulla házban is van ismeretségem. Úgyhogy öltözz.
Már mentem is vissza a hálószobámba és a ruháim közt kutattam amikor megcsörrent a telefonom.
- Hello Chris, van egy újabb halottunk. - Szólt a telefonba a bátyám.
- Tudok róla, már rajta vagyok.
- Ne menjek érted? Vagy ott találkozunk?
- Nem kell ezt elintézem én. Majd bent találkozunk. Úgy egy óra másfél és bemegyek az őrsre, addig elintézem a hullaházat.
- Biztos vagy benne? Ne menjek veled?
- Igen, biztos. De most mennem kell. Egy óra tesó.
- Ok, na hello. - És le is tette.
Gyorsan felkaptam a fél kézzel előráncigált ruhadarabokat és vissza is mentem Debihez aki most a kezében két kávéval várt. Vigyorogva nyújtotta felém az egyik papírpoharat.
- Amiért betörtem a lakásodba. - Elvettem a kezéből és belekortyoltam a forró kávéba. Éreztem ahogy átjárja a meleg minden porcikám és a koffein lassan az ereimbe jut.
- Egy angyal vagy. - Mondtam két korty között, mire hangosan felnevetett.
- Ezt a mondatod el felejtsd! Na, de söprés mielőtt még lekéssük a randinkat a kedves Susan Gabe-bel.
Pár perc múlva már a lakóház alagsorában lévő parkolóban voltunk a kocsim előtt.
- Szóval...- Nyitottam ki közben az ajtót. - Az áldozat nő, Susan Gabe... tudunk róla még mást is?
- 23 éves, egyetemista, egyiptológiát tanult, régész szeretett volna lenni. A családja jómódú és volt egy kutyája.
- Nem vicces. - Vágtam a kutyás megjegyzéséhez. - Szóval, egyiptológia... lehet esetleg köze a vámpír támadáshoz?
- Nem hiszem. Nem szokták megkérdezni táplálkozás előtt hogy mit tanult az illető.
- Rendben ne humorizáljunk, inkább irány a hullaház.
- Nem fura, hogy folyton ott kötünk ki?
- Már meg sem lepődök. - Az utunk a hullaházig szerencsére rövid volt, de azt a kevés időt is kellemesen töltöttük. Debi nem emlegette fel újra Bianca ügyeit és csak mindenféle ostobaságról beszélgettünk, például hogy mik mennek a TV-ben és ehhez hasonló érdektelen dolgokról. Amikor végre oda értünk az első dolgom volt, hogy berontottam Kate irodájába. Azaz berontottam volna, ha Debi meg nem akadályoz bennem.
- Nem kellene. Attól a nőtől soha az életben nem tudnánk megvizsgálni.
- Jól van akkor mire gondoltál? Lógjunk be?
- Az is megoldás... De van egy könnyebb.- Balra fordult és rögtön felcsillant a szeme, egy lépést tett előre és kitárta a karját. - Jared! - Kiáltott fel és a következő pillanatban már át is ölelte egy fiatal szőke srác. Nem lehetett több huszonötnél de valahogy a szemén valami nem stimmelt. Amint elengedték egymást mindketten felém fordultak.
- A nevem Jared, örülök hogy találkozhatunk, már sokat hallottam önről.
- Jared itt dolgozik már... nagyon régóta. - Magyarázta Debi.
- Elnézést de te nem... nem...?
- De igen. Azt hiszem tudom mire gondol és azt kell mondjam hogy igen. Én vagyok az egyik nagy ellátó a "társaságunkban".
- Egy igazi jótevő. - Magyarázta ismét Debi.
- Rendben... akkor talán meg is nézhetnénk a hullánkat.
- Oh, igen Susan. - Vezetett be a boncterembe egyenesen egy fiatal lány testéhez. - Gyönyörű egy teremtés volt.
- Ezt nem vámpír tette. - Jelentette ki Debi.
- Persze hogy nem. Ki állított ekkora marhaságot? A fajtánk ettől szebb munkát végez, nem hagy ekkora sebeket a nyakon főleg nem a testen.
- Jól van Jared meg ne sértődj. Ez csak egy füles volt.
- De ha nem vámpír, akkor mi tehette ezt? - Kérdeztem végül. Nem kaptam választ. Egy gyors búcsú után Debivel megpróbáltunk minél hamarabb kijutni a hullaházból, mielőtt még Kate észre veszi hogy ott jártunk, szerencsére sikerült elkerülnünk egymást. Rögtön autóba pattantunk és a kapitányságra igyekeztünk. Ott leróttam a szokásos köröket. A bátyám megadta a lány családjának és barátjainak a címét, sőt még az egyik prof számát is megkaptuk. A papírt amin a nevek és címek voltak Debire bíztam aki amint visszaértünk a kocsiba tanulmányozni kezdte.
- Azt hiszem van egy nyomunk. - Jelentette ki.
- Máris? És mi lenne az?
- Ismerem a professzorkát. Az egyetemen okkult tudományokkal foglalkozik és elég jártas a természetfelettiben. Szerintem kezdhetnénk nála a nyomozást.
- Akkor irány Henry Canagen! - Már el is indultam a Debi által megadott címre.
- Kérdezhetek valamit? - Kérdezte Debi hosszas hallgatás után.
- Persze. - Nevettem fel.
- Te szereted Biancát ugye?
- Öhm... - Ezt a kérdést már sokszor feltettem önmagamnak, de a választ még nem tudtam. - Azt hiszem.
- Nem félsz ettől az Iantől, hogy lecsapja a kezedről?
- Nem igazán. - Hazudtam könnyedén. Hát hogy ne tartanék az exétől?
- És azon gondolkoztál már, hogy ti nem lehettek együtt? Nem lehet. Bianca nem menne bele. Te halandó vagy. Megöregszel, és meghalsz. Ha Bianca szeret téged akkor belehalna a fájdalomba, ami az elvesztéseddel jár. Nem hiszem hogy belemenne. Vagy lehet hogy téged is át akar változtatni...
- Hagy abba Debi! Semmi alapja nincs a vádaskodásodnak. - Semmi alapja...