2011. április 20.

20. fejezet - Új nézőpontok

Bűntudatom van. Nem is kicsi. Nem volt szép dolog zsarolni titeket a komikkal. Hálás vagyok értük, de nem tudok szívből örülni nekik, mert kényszerítettem, ezért eltörlöm a komihatárt. Ezután akkor lesz friss, ha készen leszek vele, és nem akarlak tovább zsarolni titeket. Ezentúl akkor írjatok, ha valóban úgy érzitek, hogy megérdemlem. Elnézést kérek tőletek és szánom - bánom ezt a kis gonoszságot.
Ne tévesszen meg a tagoltság, ez a rész sem rövidebb azoknál amiket hozni szoktam, a különbség az annyi, hogy jobban tagolva van.


Bianca szemszöge

- Isobel azt üzeni, hogy a játék megkezdődött. - Mondja fakó hangon Chris és belőlem egy szempillantás alatt kifutott a vér a neve hallatán. Elléptem a velem szemben álló fiú mellett és nekifutásból bevertem egyet a falba. Értelmetlen volt, de némi megnyugvást adott, ahogy öklöm belefúródott a bordó kőfalba, és az megrepedt. Halottam Christ felszisszenni kitörésem látván, de most a legkevésbé sem foglalkoztatott, hogy láthatja a valós énem. Ez vagyok én bele kell törődnie. A falnak két kézzel támaszkodva figyeltem, ahogy a festéktörmelékek a padlóra hullanak. A horpadás mélyére összpontosítottam és próbáltam féken tartani indulatomat és rendezni gondolataimat. Isobel itt van, annak ellenére, hogy azt hittem, hogy már örökre eltűnik az életemből, most mégis megjelent. Elragadta tőlem az egyetlen dolgot amit még fontos volt a számomra, már nincs mit elvennie. Chris lépteit hallottam egyre közelebbről, majd óvatosan kezét a vállamra helyezte. Éreztem a törődést, megértést és aggodalmat egyetlen érintésében. Az az ember nyújt gyengédséget, akit miattam raboltak el. Milyen ostobák az élők, nem ez a természetes viselkedés, nem szabadna itt lennie a közelemben, menekülni kellene és soha többé vissza sem gondolni rám. Ez nem helyes. Ne vigasztaljon, ne ápolgasson!
- Menekülj! - Suttogom a szemébe nézve, de ő meg sem moccan. Hallom szívének egyre gyorsabb pulzálását, de kívülről rendíthetetlennek tűnik. - Nem hallod? - Kiabálom felé. - Most azonnal tűnj el, amíg megteheted! Talán még túléled ezt az egészet... Gyerünk!
- Nem megyek sehova. - Szakít félbe, majd közelebb próbál lépni, de nem engedtem neki. Pár méterrel arrébb löktem, majd a tőlem telhető legnagyobb gyorsasággal eltűntem a lépcsőházból.
Amint kiléptem a fényre, éreztem a napsugarak perzselő erejét a bőrömön. Nem égtem el, de határozottan kellemetlen volt a közvetlen napfényen. Szemeim a bal kezemre kaptam, amin megnyugvásomra még mindig ott volt a védőgyűrűm a borostyánnal. Biztosan a vérveszteség okozhatta, amit Iannek köszönhetek.
- Sebastian! - Morogtam magam elé, hogy senki se hallja meg. Annyira tudtam, hogy nem csak nosztalgiából jött vissza. Neki nincsenek effajta érzései, már nincsenek, azt már régen kiűzte magából. Nem cselekszik sem szerelemből, sem önzetlen. Tudtam, hogy van valami hátsó szándéka, túl hirtelen bukkant fel, pont akkor amikor sebezhető voltam. Méghozzá figyelt is aznap, mert tudta, hogy hol voltam és azt is tudta, hogy gyilkoltam. Tisztában volt azzal is, hogy Isobel itt van és hogy vadászik rám. Abban is biztos vagyok hogy még mindig az ő csatlósa, még mindig az ő pártján áll. Nem számít, hogy mit mond, mennyire sajnálja, hogy még évekkel ezelőtt otthagyott és amellé a hatalommániás ribanc mellé állt, még mindig a kis ölebét alakítja. Csapdába csalt, én pedig egyenesen a hálójának a közepébe sétáltam. Elhitette velem, hogy még mindig szeret - még ha nem is képes ilyesmire - és figyelmetlenné tett, így Isobel könnyűszerrel elrabolhatta Christ. Ahogy én ismerem akár ellenem is fordíthatta, hogy meggyűlöljön és ő is átpártoljon az ő oldalára. Nem! Ezt nem engedem. Nem fogom hagyni, megint ezt tegye velem. Meg kell találnom azt a köpönyegforgató, alávaló, mocsok Iant, hogy közelebb kerüljek Isobelhez.
Behúzódtam az árnyékba, hogy a lehető legkevesebb napfény érje bőrömet. Nehezemre esett emberi tempóval közlekedni, de muszáj volt türtőztetnem magam, a titkom biztonsága érdekében. De ha megtalálom Iant nincs az a titok, amit ne fednék fel csak azért hogy letépjem a fejét és nyomorultat a napfényre taszítsam.

~¤~


Chris szemszöge

Kábán tápászkodtam fel a földről ahová az imént Bianca lökött. Megriasztott a viselkedése. Amilyen odaadóan átölelt a találkozásunkkor, olyan erővel csapódott ki belőle az indulat. Nem dühös volt, nem is vérszomjas, sokkal inkább riadtnak mondanám. Amint kiejtettem a számon azt a nevet, mintha már semmi más nem érdekelné. És ez a mondat... "Most azonnal tűnj el, amíg megteheted!" nem hagy nyugodni. Miért akarja, hogy elmenjek? Eszem ágában sincs elhagyni. Segítek, és mellette állok amíg csak kell és még utána is.
- Mi ez a ricsaj? - Hallottam meg Debi hangját. - Te, jó Ég, Chris, te mit keresel a földön?
- Bianca egy kicsit durcás ma. - Válaszoltam közönyösen és egy vállrándítással már el is intéztem a dolgot.
- Na gyere! - Nyújtotta a kezét és segített feltápászkodnom. Bekísért a lakásba és leültetett a kanapéra.
- Nagy fiú vagyok, magam is letudok ülni.
- Hozok valamit inni.
- Ha lehet a málnaszörpnél valami erősebbet! - Kiáltom utána. Kedves, hogy így gondoskodik rólam, de nem látom szükségét. Őt lőtték meg aztán verték meg, rabolták el, mégis úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Ez azért különös.
- Csak ennyi whisky maradt. - Jött is vissza egy pohárral és egy üveggel a kezében.
- Ez félig üres. - Állapítottam meg. - Mi az, tán ennyire megszomjaztál míg ide értél vele?
- Inkább félig tele. Csoda, hogy még van benne valami. Ha két vámpír inni akar, akkor bizony ritkán van megállj.
- Mi az hogy két vámpír?
- Amikor megérkeztem ketten voltak. Bianca és Ian.
- Az meg kicsoda. - Egy férfival lett volna, amikor én érte küzdöttem?
- A vőlegénye. Legalábbis az volt, Bianca szerint.
- A vőlegénye? - Hirtelen jött indulatomat Debi azonnal lereagálta, mert hátrébb húzódott. Elöntött a méreg. Biancának van vagy volt egy vőlegénye akiről nem mesélt. A harag és a féltékenység keveredett bennem. Haragudtam, mert nem mesélt nekem a kérőjéről. - Miket titkol még előlünk? - Tört ki belőlem a kérdés. - A következő az lesz, hogy bekopogtat a nem emlegetett gyereke is?
- Ne légy ostoba. Te sem számoltál be neki az összes exedről.
- De az a férfi a kérője, nem csak egy férfi.
- Nézd, Bianca nagyon hosszú múlttal rendelkezik. Ne lepődj meg az ilyeneken, biztosan számtalan udvarlója volt az évszázadok során, én még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy férje is volt.
- Hogy mi!? - Férj. Nem az kizárt.
- Ne hüledezz állandóan. Lépj túl rajta. - Közben önt a pohárba a whiskyből és felém nyújtja.
- Köszönöm. - Morgom magam elé még mindig ledöbbenve az imént hallottaktól. Jobban megrázott, mint hogy elraboltak. Annak legalább volt értelme, de ez... felbukkan a sosem említett vőlegény. Az még nem is olyan különös, hogy én nem hallottam róla, de hogy Debi sem, az már annál inkább.
- Semmiség azok után amiken keresztülmentél.
- Mi a baj Debi? - Hangom ellágyult és komolyan aggódtam a lányért.
- Nekem semmi... azt hiszem.
- Ez nem volt túl meggyőző.

~¤~


( Debi szemszöge)

- Én nem tudom, Chris. - Értelmetlen fejet vágott, ezért folytattam. - Nem emlékszem semmire. Az maradt meg bennem, hogy a kapitányságon voltunk, poénkodtam a testvéreddel, aztán már csak arra, hogy egy vámpír kitoloncol egy házból és közli velem hogy elraboltak téged és jobb ha szólok Biancának.
- Ennek semmi értelme.
- Tudom.
- A kapitányságon meglőttek téged. - Elkerekedett a szemem és biztosan vághattam egy arcot, mert erre nem számítottam. - Aztán mindkettőnket elraboltak.
- Ki lőtt le?
- Az nem lényeges. Nem önszántából tette. Megbűvölték.
- Ki Volt Az? - Kérdem lassan, minden hangot gondosan hangsúlyozva. - Tudni akarom.
- Egy munkatársam.
- Van neve is? - Hangom kiélesedett, már nyoma sincs a bizonytalan kislánynak.
- Ő nem akarna soha ártani senkinek, nem saját akaratából tette.
- Mi a neve? És ne próbálj megint kitérni a válaszadás alól, vagy megbánod.
- Kate, a neve, Kate. Mit teszel vele?
- Semmit. - Nem faggatott tovább a szándékaim illetően, de láttam rajta, hogy nagyon nyugtalanítja a dolog. - Szóval, mi történt az elrablásunk után?
- Azt hiszem neked vért adhattak, mert amikor megint láttalak, már teljesen jól voltál. - Nehezemre esett ezt elfogadni. Most még egy vámpír tudja, hogy merre tartózkodhatok, érezte az érzéseimet és talán rájött a gyengéimre.
- Melyik volt az?
- Mit számít?
- Mert, aki adott a véréből, könnyedén megérezheti a tartózkodási helyemet. Meg kell halnia. - Újra a vadász beszélt belőlem. Anyám kőkemény szavai jártak az eszemben: " Soha ne engedd hogy rájöjjenek a gyengéidre és a búvóhelyedre!".
- A férfi, Felix. Azt hiszem. - Csendben lenyeltem és elraktároztam magamba mindet amit mondott. Elmesélte az egészet, elejétől egészen a végéig.
Meglepődtem, hogy milyen bátran viselkedett, és most sem úgy beszélt akit az imént elraboltak. Én ezzel szemben úgy viselkedtem mit egy amatőr. Nekem ez az életem, a harc az... a véremben van. Ezt hagyta rám az anyám. Nem olyan foglalkozás amit egy lány szívesen folytatna, az anyja nyomdokába lépve, de nekem ez jelentette a hagyományt. Anyám vadász volt, ahogy a nagyapám is és az ő apja is és így tovább. Egyedül az bánt, hogy a testvérem így semmibe veszi a vadászatot, egyszerűen a gondolatától is rosszul van, sokszor kértem már a segítségét, de mindig vissza utasított és már ki is dobott otthonról.
- Szóval, azt akarod mondani, hogy semmire sem emlékszel?
- Semmire.
- Mi értelme volna kitörölni az emlékeidet, ha engem elengedtek?
- Talán azért mert ha tudom, hogy hol keressem őket, egyből vissza mennék és nagy mészárlást rendeznék.
- Még így is megteheted.
- Igen, megtehetném, de nem teszem. Nem vagyok biztos a dolgomban, nem tudom hogy kivel állok szemben, és hogy mennyire erősek. Ostobaság lenne.
- Ki ez az Isobel?
- Gőzöm sincs, de biztos nem kispályás, ha Bianca így berezelt. Olyan különös, ahogy viselkedett. Amikor elmondtam, neki hogy elraboltak, akkor fejvesztve rohant téged megmenteni.
- Na ja, megtalált. - Hátra nyúlt és megdörzsölte a tarkóját, nyilván ott ahol beverhette.
- Nem úgy gondolta. Ezt te is tudod. - Próbáltam védeni ostoba viselkedése ellenére is.
- Én már nem tudom, hogy mit gondoljak, és miben higgyek.


2011. április 7.

19. fejezet - Ébredés

Nem is volt olyan nehéz összeszedni azt az 5 kommentet, ugye? Ezért a következő fejezet ismét 5 komi után érkezik. Jó olvasgatást!


Bianca szemszöge

Ez már nagyon hiányzott. Csak én és Ian, egymás mellett. Felültem és belenéztem a szemébe és láttam csillogni a boldogságtól és csak mosolygott rám, amitől nekem is nevetnem kellett. Halkan felkacagtam, aztán felém nyúlt és arcomat a mellkasára tettem. Hallgattam a szívverését, ami most sokkal élénkebb volt a vérem hatására. Figyeltem egyenletes lélegzetvételét miközben ő a hátamon köröket ró mutatóujjával. Napokig el lettem volna így, és nem is nagyon szándékoztam felkelni az ágyból mert eléggé elfáradtam. Ez is ritkaságnak számít nálam, de most teljesen lefullasztott.
- Hozok egy kis vért. - Szólalt meg lágyan Ian és a válaszomra várt. Én csak bólintottam és már vette is fel az alsónadrágját. Én mosolyogva néztem ahogy még az ajtóból visszanéz rám. Pár percre egyedül maradtam a gondolataimmal. Egész elmémet elborította az a rózsaszín köd amit a jelenléte és az éjszaka tettei okozott. Már annyira hogy kezdett kicsit zavarba ejtő lenni. De szerencsére már vissza is ért két bögrével a kezében. Amint a szobába ért és még közelebbről éreztem a rozsdás illatát a torkomban felcsaptak az éhség okozta lángok. Vágyakozó szemekkel néztem a küszöbömön álló férfira, miközben felkúsztam az ágyon és a háttámlának támaszkodtam.
- Ennyire hiányoztam? - Nevetett, majd hozzám sietett és az egyik bögrét az ágy mellett fekvő szekrényre helyezte, de a másikat még nem adta át nekem, hiába nyúltam érte. Eltartotta, hogy ne érjem el.
- Kérd szépen. - Utasított akár egy gyereket, én pedig mint egy hisztis kislány felbiggyesztettem az ajkam és összeszűkült szemekkel felmordultam.
- Kérem szépen! - A hatás kedvéért magamra varázsoltam mézes, mázos mosolyom, de amint kinyitottam a számat előugrottak szemfogaim.
- Jó kislány. - Mormolja és egy csókot nyom a homlokomra, miközben végre kezembe adja a bögrét.
Nem tartott sokáig, csupán pár másodperc kellet, hogy kiürítsem a fehér bögre tartalmát. Amint kivégeztem, Ian elvette tőlem és a másikat is a kezembe nyomta. Egy másodpercig csak néztem rá.
- Te nem iszol? - Érdeklődöm, miközben már kortyolom is fel a vörös folyadékot.
- Nem. A véred elég volt. - Feleli lazán.
- Aha. - Kissé zavarba ejtett ezzel a dologgal. Soha nem gondoltam, hogy valaki még meg fog csapolni, de igazából, tetszett a dolog.
Miután végeztem a második bögrével is és már kezdtem újra erőm teljében érezni magam letettem a poharat a szekrénykére és megint felültem. Ian előre hajolt, hogy csókot adjon, de elhúzódtam tőle, és felálltam.
- Mit csinálsz? - Kérdi szemöldök ráncolva.
- Zuhanyzom.... Nem jössz? - Biccentettem a fürdőszoba irányába.
- Mmmm. - Kaján mosolyra húzódik ajka és villám gyorsan feláll és lábamnál fogva felnyalábol és már rohan is a fürdő felé. Hangos nevetésben törtem ki, mikor felkapott és a következő pillanatban már a zuhanyzó falának támasztva csókolt. Hevesek voltunk, martuk egymás bőrét, aztán Ian megnyitotta a csapot és hagytuk hogy a meleg víz áztasson minket. Pár percet töltöttünk egymásba gabalyodva, amikor meghallottam a csengőt. Lassan, kelletlen húzódtam el Iantől.
- Hogy a nyavaja... - Mérgelődött, amikor kiléptem a kabinból és egy törölközőt tekertem magam köré.
- Bocsánat. - Morogtam, mikor kiléptem a fürdőből.
Azonnal az ajtó felé vettem az irányt, és pont amikor oda értem, akkor csengettek ismét. Hallottam, hogy Ian matat a fürdőben a szekrények között, biztos törölközőt keresett. Vártam amíg hallottam a pamut ismerős susogását és kinyitottam az ajtót.
Legnagyobb megdöbbenésemre, Debi állt benne. Teljesen kiment a fejemből, hogy azóta nem láttam amióta olyan csúnyán ott hagytam őket a parkban. Ruhája elég koszos, szakadt volt és azonnal megéreztem rajta az alvadt vér szagát. A szemembe nézett és mélyen szedte a levegőt, majd a következő pillanatban már a nyakamba ugrott.
- Bianca, olyan jó hogy jól vagy. - Viszonoztam ölelését, bár kicsit tétován. Egy pár másodperc múlva hátrált, majd szemei kikerekedtek.
- Mi...? - Kezdtem, de már rájöttem, amikor meghallottam Ian szuszogását közvetlen mögöttem. - Gyere be. - Invitáltam be végül, és ő készségesen be is lépett és a kanapéra telepedett.
- Ki a törölközős pasas? - Kérdezte egy pillanattal később, miután rendezte vonásait.
- A vőlegénye, Ian Savona - Mutatta be magát Ian. Debi szemei két méteresre nőttek és álla már a padlót súrolta.
- A mid? - Nyögte ki végül.
- Az EX vőlegényem. - Hangsúlyozom inkább Iannel mint Debinek. Nem felelt csak elraktározta magának. Biztos vagyok hogy ennyivel nem fogom megúszni. De most hogyan magyarázhatnám meg, hogy Iannel éltem és eljegyzett, de az esküvőnk előtt pár héttel lelépett és csatlakozott egy pszichopata vámpírhoz, aki abban lelte örömét, hogy más embereket és vámpírokat terrorizált. De most visszatért és kufircoltunk és az állítása szerint maradni fog, és én akarom hogy itt maradjon, annak ellenére, hogy más iránt táplálok gyengéd érzelmeket. - De ez nem lényeg. Hol van Chris?
- Ki az a Chris? - Kérdezte Ian. - Csak nem az az élő akiről beszéltél? Most vele...
- Mi történt miután elmentem? - Fojtattam a faggatást, ügyet sem véve Ianről. Halottam nemtetszését, majd a hálószobámba ment vélhetőleg felöltözni.
- Mondom a lényeget. Miután eltűntél keresni kezdtünk és találtunk egy halott nőt, és elkezdtünk utána nyomozni. - Egy pillanatra eszembe jutott, hogy azon az éjszakán két férfi életét oltottam ki. Akkor itt valami nem stimmel. Ha én férfiakkal végeztem, akkor ki ölte meg a nőt? - Bementünk a kapitányságra és onnan elraboltak. Két vámpír, azt hiszem.
- Azt hiszed? - Kérdem egyre aggódva.
- Igen, megbűvöltek. Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy megragadnak és nem tudok szabadulni és a következő pillanatban már az utcán találtam magam egyedül.
- De Chrissel mi van?
- Nem tudom. - Ingatja a fejét Debi jobbra, balra. Ekkor éreztem Iant elsuhanni magunk mellett és már el is tűnt a lakásból.
Hirtelen a talaj kicsúszott a lábam alól és a kanapéra rogytam. Túl sok volt ez így egyszerre. Christ elrabolták. Az ember, aki újra megtanított érezni most vámpírok markában van és mindez miattam. Csak én tehetek róla. Nem kellett volna belerángatnom ebbe az egész őrületbe, csak ártok neki. Minden együtt töltött perccel egyre csak aláírni készültem a halálos ítéletét. Ki vagyok én ahhoz hogy szeressem őt és ezzel veszélybe sodorjam? Egy másodperc alatt összeszedtem magam annyira, hogy újra felálljak, és vámpír sebességgel a hálómba felöltözni, majd a bejárati ajtó felé rohantam. Nem várhatok ölbe tett kézzel, amíg az ismeretlen emberrabló vissza nem szándékozik szolgáltatni nekem Christ. Ha hetekig, vagy évekig is tart de megkeresem. Éppen téptem fel az ajtót, amikor megláttam Christ, amint ott áll és épp a csengő felé nyúlt. Mintha csak egy árnyat láttam volna, nem hittem a szememnek.
Örömömben menten a nyakába vetettem magam és szorosan magamhoz húztam. Ő sem kímélt, úgy szorított, mintha csak az élete múlna rajta.
- Sss. - Nyugtatgattam, végigsimítva a hátán. - Nyugodj meg. - Továbbra is hevesen kapkodott levegő után így fojtattam a csitítását.
- Nem értek semmit. - Motyogja a vállamba meggyötörten.
- Sss, már itt vagyok. Nem eshet bajod.
- Nem magam miatt aggódom. - Tolt el magától, hogy bele tudjon nézni a szemembe.
- Nem értem. - Kezdtem.
- Üzenetet hoztam. - Arcom elkomorul és már semmi nyoma az iménti megkönnyebbülésnek.
- Mi lenne az? - Szűröm alig érthetően a fogaim közül.
- Isobel azt üzeni, hogy a "játék megkezdődött".

2011. április 1.

18. fejezet - Szabályok nélkül

A késésnek több oka is van: Az egyik, hogy a fejezet egy véletlen baleset során... kinyiffant. A másik, hogy ha bár könyörögtem, hogy egy kicsit több komi jöjjön... nem így lett.
Ezért, most egy új rendszert vezetek be. Csak akkor jön új fejezet, ha megvan az 5 komi. Ezt a számot nem fogom növelni, de szépen megvárom amíg összegyűlik és csak utána hozom a következő fejezetet. Szerintem ez még igazán elfogadható ajánlat.
Na, hogy ezt is tisztáztuk, jöhet a sokat késett új fejezet.


Chris szemszöge

- Na jó, ide figyelj te akármi… - Kezdtem indulatosan a nő arcába sziszegve a szavakat.
- Ez nem volt szép. Mi az hogy akármi? Nem akármi… egy több mint ezer éves vámpír nem akármi. – Torkolt le mosolyogva. Arcizmai mind merő nyugalomról és behozhatatlan fölényről árulkodott. – De most ne rólam beszéljünk. Jobban érdekelsz te és Bianca.
- Nem mondok semmit! – Vágok a szavába, hirtelen jött magabiztossággal.
- Persze hogy nem. – Kacagott Isobel.
Debi felé emeltem a tekintetem. Úgy tűnt már jobban van, mintha kutya baja sem lenne, bár arca eltorzult, de láthatóan nem a sebe miatt, inkább csak a kiúton gondolkozott.
- Felix kérlek, kísérd át vendégeinket ebből a nyirkos, sötét, mogorva helyről a dolgozószobába. Ott kellemesen tudunk csevegni. – Ezzel el is tűnt a vasajtó mögött.
A férfi egy gyors rántással megszabadított a székhez rögzítő kötéltől. Megdörzsöltem a kivörösödött karjaim és már álltam is fel a székből. Debi ugyan így tett. Most végre közelebbről is meg tudtam nézni a sebét, de ahogy láttam, eltűnt. Nyoma sem volt. A csodálattól tátva maradt a szám és kérdőn pillantottam Debire.
- A barátnőd kapott egy kis hosszabbítást. – Mosolygott Felix a lányra, fanyarul. – Na, gyerünk, mozgás! – Utasított minket egy kissé előre lökve Debit.
Pár perc elteltével Felix, bevezetett minket egy dolgozószobába, ahol már Isobel várt minket.
- Na végre, azt hittem már soha nem értek ide. - Örvendezett a nő. Lassan felállt a székéből, ahol eddig ült, és macska léptekkel közeledett felénk. Arcára csábító mosoly ült ki és egyenesen engem nézett. - Kérlek, foglalj helyet. - Mutatott egy kanapéra a szoba közepén. Nem volt más választásom, ezért egy szúrós tekintet kíséretében leültem.
- Hol is tartottunk? - Kérdezte, miközben mellettem kényelmesen rákönyökölt a kanapé támlájára. - Meg is van. Épp közös barátunkról, Biancáról kérdeztelek.
- Nem mondok semmit. - Jelentettem ki tőlem telhető legnagyobb bizonyossággal.
- Ezt már hallottuk. - Durmolja mögöttem Felix, Debi karját szorítva.
- Milyen bátor kijelentés. Főleg, hogy nem a saját életeddel játszol. - Biccent Debi felé.
- Ha egy ujjal is hozzáér én esküszöm...
- Mit? Mit teszel akkor?
- Halálra idegesít. - Mormolja ismét Felix, mire Isobel válasza egy szúrós tekintet.
- Felix, kérlek hagyj magunkra, és vidd a kis barátnődet is, nehogy unatkozzon. - Utasítja a férfit, mire az kilép a teremből, Debivel az oldalán. - Remek, most hogy kettesben vagyunk, végre kényelmesebben cseveghetünk.
- Rendben, csevegjünk. Hol van a bátyám és a többiek?
- Ne aggódj, azt hiszik, hogy hamarabb lejárt a munkaidő és most mind a családjukkal van.
- És ezt most higgyem is el?
- Én még soha sem hazudtam neked. - Mondta lágyan.
Alaposan mérlegeltem a szavait. Ha tényleg igaz, amit mond, tehát nem hazudott és a testvérem rendben van, akkor már nincs sok veszíteni valóm. Debi a legkeményebb csaj a világon, akit ismerek, valahogy kiszabadul, és persze Bianca már biztosan jobban van és már csak percek kérdése, hogy ránk találjon és kiszabadítson minket. De mit jelentsen az, hogy ÉN még soha sem hazudtam neked?
- Miért, ki hazudott nekem?
- Okos fiú. - Örvendezett Isobel, hogy összeraktam a nyilvánvalót.
- Mondd el amit tudsz. - Utasítom. Hangosan felnevetett, majd megfagyott az arca.
- Nem szeretem, ha utasítgatnak. - Jelenti ki komoran. - De, igazán mulattató vagy. - Közelebb hajolt és mutatóujjával végigsimított az államon. - Bianca meg sem érdemel, csak hazudik neked. Lehet, hogy inkább megtartalak magamnak... Hogy állsz a halhatatlansággal? - Kérdi könnyedén.
- Hogy érted azt, hogy hazudik? Ő soha sem hazudott nekem.
- Olyan kis naiv vagy. Mi gondolsz? csak úgy magadtól belementél ebbe a vámpír- démon világba? Csak úgy elfogadtad? Az emberek nem dolgozzák fel ilyen könnyen, hacsak nem segítünk rá egy kicsit. - Kacsintott.
- Igézet?
- Ott a pont. - Mondta játékosan és közben mutatóujjával rám mutatott. - És ott van a szex. Nagyon jó volt nem igaz? Mond csak mire emlékszel belőle?
- Hát... - Most tényleg megfogott, annak az éjszakának vannak üres járatai. Arra emlékszem, hogy megharapott és jó volt, de igazából... semmi egyet nem tudnék konkrétan mondani.
- Megharapott, nem igaz? Nem is egyszer. Mondta, hogy ez milyen hatással is van rád?
- Na, jó ebből elég!  Nem unod még? - Vágok szavába, kizárva a betolakodó, kellemetlen gondolatokat.
- Mit? - Kérdi ártatlan szemekkel.
- Hagyd abba a játszadozást és mondd meg, hogy mit akarsz tőlem, vagy ha nem akkor engedj el minket. - Indulatos lettem, és már tényleg elegem volt ebből a napból.
- Soha. - Közelebb hajolt és már suttogta a szavakat. - A játék csak most kezdődik.
- És mik a szabályok? - Kérdem incselkedve.
- Nincsenek. És ez a legjobb benne.
- És nekem mit kell tennem?
- Csak adj át egy üzenetet a barátunknak. És már mehetsz is hozzá, hogy tovább hülyíthessen.
- Ennyi? Ezért raboltál el? Hogy átadjak egy üzenetet?
- Egyenlőre.
Hát ez kész röhej. Ez a nő nem komplett. Csak azért rabolt el és azért dúlta fel az irodát, lövette le Debit, majd mentette meg az életét, hogy postást játsszak.
- És mi lenne ez az üzenet?
- Il gioco inizia!  A játék megkezdődött.