23. fejezet - Újszülött

Hali, hoztam is az új fejezetet most egy kicsit korábban. Remélem bejön nektek ez is legalább annyira mint az előző. Bocsi a függővégért de annyira adta magát... Jó olvasást és komi szóró kedvet hozzá!

(Bianca szemszöge)

- Gratulálok, anyuka lettél! - Mormolja Debi, amint kiléptem Aaron szobájából.
- Fogd be! Tudod, hogy én sem akartam.
- Akkor te... te most átváltoztattad.. izé... - Dadogta Chris.
- Igen, vámpír lett belőle. - Láttam a lesújtó tekinteteket és felment bennem a pumpa. - Ide figyeljetek... én sem akartam. El sem tudjátok képzelni milyen nehéz nekem, amellett, hogy együtt kell élnem a tudattal, hogy tönkretettem egy emberi életet, még teremtő is lettem. - És fogalmam sincs hogy mit tegyek most. Soha nem akartam senkit erre a sorsa, így nem is gondolkodtam el azon hogy mi lesz ha mégis. - Meghalt volna. Nem hagyhattam.
- De ez volt az egyetlen megoldás!? - Tér ki hitéből Debi is.
- Gondolj amit akarsz, hibáztass csak, én akkor is jót cselekedtem. Nem hagyhattam...
- Ne akard nekem bemesélni, hogy jó dolog élőhalottá változtatni egy embert. - Próbáltam volna megvédeni magam valami olyasmivel, hogy nem mondom hogy jó dolog de szükséges volt, de már késő. Debi fogta a cuccát és lelépett. Az ajtót olyan erővel csapta be maga után, hogy a fal is beleremegett. Összetörve rogytam le a kanapéra, a mellettem ülő Chris mellé. Ő csak nézett, és úgy tűnt erőt gyűjt, majd egyik karjával átölelt.
- Meg kellett tenned?
- Igen.
- Hiszek neked. - Arrébb csúszott és egy kis fészkelődés után az ölébe hajtottam a fejem. Megnyugtatott a jelenléte és ahogy simogatta az arcom, a hátam, végül a hajammal babrált.
- Nem tudom mit tegyek, Chris. Tanácstalan vagyok. Még soha sem gondoltam arra hogy egyszer teremtő legyek, nem tudom hogyan kell csinálni.
- Végül is ez olyan mintha, a gyereked lenne... igaz?
- Nehéz megmagyarázni, olyan mintha a testvérem és gyermekem lenne egyszerre. Szorosabb a kötelék köztünk mint az emberek között. Azt mondják, hogy az utód elvesztése akkor fájdalommal jár, hogy a legtöbb teremtő azután öngyilkos lesz.
- Neked ki a teremtőd?
- Hm... ő már rég szabadon engedett.
- Hogy érted? Mondd el a történeted. - Egy nagy sóhajtás után sikerült összeszednem a gondolataimat annyira, hogy megpróbáljam megértetni vele.
- Miután engem akaratom ellenére, csupán unalomból változtattak át, és a teremtőm sem volt egészen beszámítható, így elkanászodtam, ha lehet így mondani és őrjöngeni kezdtem. Fellázadtam a teremtőm ellen míg ő szabadon nem engedett, azaz elszakította a köztünk lévő köteléket. Nem sokkal később megölték, de mivel nem tartoztam már hozzá nem dúlt fel a dolog. Mit mondjak nem volt meg az apa-lánya kapcsolat. Ezután eljött az őrjöngés időszaka, mivel nem tanítottak meg hogy hogyan uralkodjak, magamon, egy évszázadon keresztül még a vámpírok között is könyörületlen voltam. - Ismét beugrott a kép amikor Alexandrával a hosszú asztalnál ülünk a régi abroncsos szoknyáinkban és körülöttünk, vér és élettelen testek hevernek a szépen megterített asztalon. A jelenettől kirázott a hideg is. - Tudod, azt az időszakot nem szívesen emlegetem, érthető okokból. Azóta is minden nap gyötörnek a képek, hogy mennyi gonosz dolgot követtem el az emberek ellen és...
- Az régen volt. - Jelenti ki határozott hangon Chris, majd szavai meglágyulnak és ismét simogatni kezd. - Az a múlt, most azon vagy segíts az embereknek és kiküszöböld a régi hibákat, és ez a fontos.
- Félek. - Motyogom immár felé fordulva. - Félek, hogy nem leszek jó ebben a teremtés-dologban és ő is...
- Ne beszélj ostobaságokat. Jobbat nem is kívánhatott volna a kölyök. Jó kezekben van. - Közelebb hajolt és egy puszit nyomott a homlokra.
- Nagyon remélem. - Motyogom, aztán erőt vettem magamon és feltápászkodtam. - Azt hiszem viszek neki egy kis vért. Sokat kell innia amíg még újszülött.
Alig mondtam ki, de máris nyílik az ajtó és kiszáguld belőle Aaron, majd a mögöttem lévő falnak nyom.
- Látom sikerült megtapasztalnod a gyorsaságod és az erőd. - Mondtam fintorogva, miközben lefejtettem a kezeit a vállaimról.
- Mi ez? - Kérdezte fájdalomtól meggyötört hangon. - Ég a torkom! Mintha... mintha még égő parazsat nyeltem volna!
- Az éhség. - Szemöldök ráncolva néztem Chrisre és pillantásom Aaron is követte. - Azt hiszem most jobb lenne ha elmennél, nem vagyok biztos benne hogy tudja magát fékezni.
- Rendben. Később hívlak. - Azzal vette is a kabátját és magunkra hagyott.
- Gyere, van a hűtőben valami, ami segít rajtad.
Pár perc múlva már tettem is a gőzölgő mikrózott vért az asztalra. Egy pillanatig még bámulta, aztán kortyolgatni kezdte, majd amikor lehörpintette az utolsó cseppig, már adtam is neki a következőt. Így ment ez egészen amíg ki nem ürítette az ötödik bögrét is.
- Te mindig így érzel? Mármint a fájdalom.
- Egy idő után megszokod.
- Mégis mennyi?
- Nem tudom. De azt igen, hogy nem mostanában lesz, és addig...
- Addig nincs egyetem, vagy más közösségi területen mászkálás. Tudom már elmondtad ezerszer. - Vette ki a számból a szót mire mindketten elnevettük magunkat. - Fura.. ez most lényegében olyan mintha az anyám lennél. Pedig nekem nem volt. Mármint nem ismertem az anyámat, nevelőszülőknél laktam egészen az egyetem előttig.
- Sajnálom. Nem lehetett könnyű neked. - Kinyújtottam a kezem és az övére helyeztem valami vigaszként. Be kell látnom hogy most már nekem ő a családom... vagy valami hasonló.
Épp az egyik első meghitt pillanatunkat éltük át, amikor kirobban a bejárati ajtó és nagy zajjal be is csapódott.
- Megjöttem! - Ordítja a nappaliból Ian és bennem máris felment a pumpa. Láttam Aaron arcán hogy nagyon jól tudja, hogy ki érkezett az imént és láttam szemében a dühöt ahogy egyre nagyobb lángokkal ég benne.
- Nyugodj meg. Gyere ki velem, de majd én elintézem. - Suttogom olyan halkan hogy csak ő hallhassa meg, majd elindultunk a hang irányába.
Amikor a nappaliba értünk Iant a kanapén elterülve találtuk.
- Nem azt mondtam hogy többet hallani sem akarok rólad!? Takarodj a házamból!
- Azt... nem tehetem... - Jelentette ki színpadiasan, majd közelebb lépett, annyira hogy csak pár centi volt az orrunk között. - Nem tudlak elhagyni mondtam már és nem is foglak.
Már épp tiltakozni akartam amikor hirtelen megfordult és Aaron felé vette az irányt.
- Figyelj öcsi, bocs a múltkoriért. - Láttam Aaron arcán hogy legszívesebben képen törölné, de gondolatban már küldtem is az utasításokat.
-Tudom, én is képen vágnám, az nem kifejezés, de várjuk meg hogy miért jött, utána lesz időnk seggbe rúgni. - Ez egy pillanatra Aaron arcára egy röpke mosolyt csalt, de rögtön visszaparancsolta fagyos tekintetét.
- De, engesztelésül hoztam neked valamit. - Jelentette ki majd a bejárati ajtó melletti kis szekrénykére mutatott. Aaron először rám, aztán Ianre nézett. Én is a mellettem álló férfira meredtem. Egyszerűen nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen változást, mégis mit akarhat megint?
- Gyerünk, ne várass meg! - Összecsapta a kezét és izgatottságot színlelve leste Aaron minden mozdulatát.
- Menj csak oda, nem hiszem hogy ide merne hozni bármilyen ártalmas dolgot. Tudja hogy akkor megölném. - Mindketten rám meredtek. Ian, komolyan vette amit egyébként komolyan is gondoltam, és talán még kicsit tartott is tőle. Aaron viszont kérdő szemekkel nézett rám. - Majd elmesélem. - Válaszoltam ki nem mondott kérdésére. Aztán lassan a szekrénykén heverő kis doboz felé vette az irányt. Amint Aaron megmozdult, Ian már előttem is termett.
- Gratulálok, teremtő lettél! - Mosolyogja, mintha a világ legnagyszerűbb dolga lenne.
- Igen, sokat segítettél benne. - Válaszoltam neki durcásan miközben, leültem a kanapéra. Aaron kezébe vette a dobozkát és mellém telepedett, majd Ian is csatlakozott és a másik oldalamra ült.
- Nyisd ki nyugodtan, nem harap. - Mondja Ian miután mindketten óvakodva nézegettük a kis dobozt. Aaron egy határozott mozdulattal felpattintotta, és egy fehérarany gyűrűt találtunk benne.
- Mi ez? - Kérdezte tőlem a fiú.
- Azt hiszem tudom... - Kérdő szemekkel néztem Ianre. - Honnan találtál te egy boszorkányt ennyi idő alatt?
- Elhiheted nem keveset utaztam érte... Vedd csak fel kölyök, ez segít a napon járni. Így nem kell egész hátralévő életedet a négy fal közt tölteni.
- Biztosan működik? - Kérdezte Aaron rá se hederítve Ianre.
- Mindjárt megtudjuk. - Már vettem is le a gyűrűmet, és felvetem a dobozban találtat. - Húzódj árnyékba, kimegyek az erkélyre. - Szerencsére az ablakok fényszűrősek, amik kiszűrik azokat a sugarakat, amik ártanak nekünk így eddig nem bántotta Aaront, de nem akarom hogy baja essen így óvatosságra intettem. Felpattantam és néhány lépéssel átszelve a nappalit már az erkély ajtaja előtt álltam. Megvártam amíg Aaron biztonságba húzódik, majd ránéztem Ianre. Tudja jól hogy ha rossz a gyűrű menten elégek, én viszont tudtam hogy Aaronnak szánta a gyűrűt így nem lehettem biztos a hatalmában. Csakk abban tudtam bízni amit korábban mondott hogy még mindig számítok neki és nem hagyná hogy megöljön a gyűrűje, viszont ha szól hogy az ékszer hamis, nem marad megtorlás nélkül. Nagy levegőt vettem és kiléptem a napfénybe.

22. fejezet- Forró nyomon

Tudom, sokat kellett várni az új részre, de mostanában nincs időm meghalni se, de remélem kárpótol mindenkit az új fejezet, és az új események. Írjátok meg a véleményeteket az új szereplőről, kíváncsi vagyok hogy hogyan vélekedtek Aaronról. Jó szórakozást hozzá!

(Aaron szemszöge)

Már az öreg házánál voltam és élesítettem a gépem, tettre készen. Az elején lelkesítette a dolog, hogy rendőröset játsszak, de most már inkább csak az adrenalin hajtott. Jessica rejtélyes eltűnése után kaptam az infót hogy ezen a környéken látták. Mivel az egyetemi lapnál dolgozok sok hír eljut felém, ennek köszönhetem ezt a nyomot is. Ismerős volt az Ipstwich street neve így lementem a könyvtárba és egy kicsit utána néztem. Tudtam hogy nem stimmel a hellyel valami és minél mélyebbre ástam egyre inkább bebizonyosodott az állításom. Az elmúlt tíz évben több eltűnéses eset is köthető a környékhez, és egy holttestet találtak három évvel ezelőtt a helyi kis kocsma melletti erdőben. Oda kellett mennem utána kérdezősködni. A rendőrök nem foglalkoznak ezzel, mondván, hogy a lány csak meg akart szabadulni az egyetem álltál okozott stressztől. De én tudom hogy Jess nem az a fajta lány. Nem beszéltünk sokat, de a suli lapnál dolgozott ő is. Kedves és lelkes lány , és mindig nagyon pontos. Nem vall rá az ilyesmi. Beszéltem a barátaival is és eldöntöttem, hogy utána nézek az ügynek. Másnap már az a külvárosi kis kocsmában kérdezősködtem először is a holttest után, de igazi válaszokat nem kaptam. A legtöbb ember, azt mondta hogy még csak nem is hallott róla, és minél többet kérdezősködtem annál undokabbak voltak az emberek. Már végelkeseredésemben leültem a pulthoz és kikértem magamnak egy üveg sört. Épp a gondolataimba merülve kortyolgattam a söröm, amikor arra lettem figyelmes, hogy egy fiatal lány ült le mellém. Nagyon csinos volt, és úgy tűnt hogy ő is alaposan végig mért engem, majd megszólalt.
- Te vagy az a srác aki Molli után kérdezősködött?
- Igen. Tudsz valamit róla? - Amint kimondtam, láttam hogy a lány nagyon maga alatt van. - A barátod volt igaz? - Nem válaszolt, de rögtön tudtam, hogy igen, mert lesütötte a szemét.
- Nézd, megbeszéltük, hogy nem említjük az esetet, de...
- Mond csak.
- Van egy öreg az Ipstwichen, őt gyanúsítottak az eltűnésekkel és Molli meggyilkolásával is, de a vádakat ejtették egyik napról a másikra, az egész üggyel együtt. Ez a Jack, itt él tíz éve, de senki sem látta.
- Tíz éve?
- Igen, pont akkor költözött ide, amikor a kocsma is nyílt.
- Akkor kezdődtek az eltűnések is nem igaz?
A lány megadta a címet és már indultam is a házhoz. A fényképezőgépemet is magammal vittem, hogy bizonyítékot gyűjthessek, ha már másra nem is futja. Még nem csináltam ilyesmit, soha nem leskelődtem senki után - leszámítva a gimi koleszában amikor belestem néhány lány szobájába - de főleg nem egy állítólagos gyilkos után. Szívem hevesen vert és az agyam villámgyorsan kattogott az adrenalin hatására. Épp a ház körül sétálgattam, amikor megláttam egy gyönyörű szőke nőt kiszállni egy taxiból. Elbújtam a legközelebbi fa mögé, nehogy észre vegye hogy leselkedem, de úgy tűnik hiába, mert hosszan nézett felém. Aztán már be is ment. Rohanni kezdtem a házhoz, és bekukucskáltam az első ablakon, ügyelve arra, hogy ne vegyenek észre odabentről. De rögtön vissza is buktam, mert egy férfi megtámadta a nőt. Szaporán vettem a levegőt és vissza fordultam és már változott is a benti kép. Épp hogy egy pillanatra fordultam el, de a nő egy gyors pozícióváltással, falnak nyomta a tagot.
- Jack, Jack, ugye te sem gondoltad, hogy ez össze fog jönni? - Azonnal nyúltam a fényképezőgépem után és el is lőttem néhány képet. A nő és a férfi beszélgettek, elég bizalmasan, nem hallottam amit mondtak, így továbbálltam. Megint csak sietős léptekkel távolodtam a háztól és a garázs felé vettem az irányt, amikor a bejárati ajtó kicsapódott és a nő kilépett rajta. Futásnak eredtem, majd a garázs falának támaszkodva vártam egy kicsit, majd óvatosan kileste az épület mögül, de már nem volt ott senki. A biztonság kedvéért azért szorosan a falhoz simulva araszoltam a garázs mellett egészen egy aprócska, koszos ablakig. Természetesen nem tudtam ellenállni és benéztem az ablakon, de a látvány elborzasztott. A garázs ugyanis tele volt kórházi vérzacskókkal és volt ott egy nagy szekrény is amiben különféle orvosi szerszámok voltak, infúzió, injekciós tűk meg ehhez hasonlók. Megpróbáltam úgy fészkelődni hogy jobban lássak, és ekkor felfigyeltem egy a padlón heverő alakra. Először csak a lábát láttam, de minél jobban fészkelődtem, megláttam hogy a női testet véresre marcangolták, majd megláttam az arcát. Jessica volt az. Az a Jessica aki a suliújságnál dolgozott, és mindig érdeklődéssel végezte munkáját. Az a Jessica akinek az eltűnésében most én is nyomoztam. Elborzasztó látvány volt és sokkot kellett volna kapjak, de ehelyett kikapcsolt az agyam és szinte ösztönösen előkaptam a gépem és lefotóztam, így a rendőröknek lesz végre valami bizonyíték. Elborzadva fordultam el a szörnyű látványtól és amilyen gyorsan csak tudtam futásnak eredtem. Olyan messze akartam kerülni attól a helytől amilyen messze csak lehetett. Nem fogtam fel igazán hogy mit láttam. Tudtam hogy mi volt ott, de mégsem jutott el a tudatomig, hogy odabent tényleg egy iskolatársam hever holtan, szétmarcangolt testtel. Futottam tovább nem is gondolkozva, hogy merre tartok, egészen addig amíg hangokat nem hallottam. Lassítottam és közelebb mentem, de csak óvatosan, nehogy észrevegyenek. Láttam a nőt, akit már korábban is egy férfival. A férfi a nő szemébe nézett és az állánál fogva emelte meg a fejét, idillinek tűnt a kép egészen addig a pillanatig, míg a nő le nem söpri magáról, majd akkorát lök a férfin, hogy az méterekkel arrébb ér földet, majd dühösen elordítja magát.
- Ne merészelj hozzám nyúlni, te alattomos féreg! Chris él, és ez így is lesz amíg én itt vagyok. És ha kedves az életed eltakarodsz innen és soha többé nem kerülsz a szemem elé!
Teljesen összezavarodva a látottaktól ismét rohanásba kezdtem, de alig indultam el valami rögtön meggátolt benne. Valami elkapott, vagy inkább valaki, a pulcsimnál fogva egy mozdulattal a földre rántott. A fejem nagy sebességgel ért földet és iszonyatosan fájt, mozdulni sem bírtam.
- Egy kém. - Monda komoran, fölém hajolva a férfi, akit az imént láttam. - Lássuk csak, miket talált... - Elvette a fényképezőgépemet, de mielőtt bekapcsolhatta volna, a nő is ideért, és kikapta a kezéből, majd a férfit arrébb lökve, fölém hajolt.
- Jól vagy? - Kérdezte őszinte aggodalommal. Nem bírtam megszólalni csak bólogattam. A fejem még mindig nagyon fájt, és az elmém is zavart volt, nem értettem semmit ami körülöttem zajlott. Egy újabb mozdulatsorral később már nem a nő hanem a férfi görnyedt fölém, és két kezével a vállamnál fogva a földnek szegezett. Hiába volt minden ellenállás, a férfi meg sem rezzent.
- Azonnal engedd el, Ian! - Parancsolt rá a nő.
- Ő tudja, nem kockáztathatunk, Bianca. Mi lesz velünk ha kitudódik a titok?
- Attól még nem kell megölnöd! Elég ha megbűvölöd. Engedd el! - A férfi ismét kikerült a színből, és én nagy nehezen megpróbáltam feltámaszkodni. Már majdnem felültem, amikor a nő mögém került és megfogta a vállamat. Leguggolt hozzám, majd a szemembe nézett.
- Mi a neved? - Kérdezte különös hangon.
- Aaron. - Nyögtem ki nagy nehezen.
- Jól van Aaron, most figyelj rám jól. - Megvárta míg bólintok majd folytatta. - Amit ma láttál azt elfelejted, nem találkoztál velünk, és csak egy ismerősödet jöttél meglátogatni, de már hazafelé tartasz. Ismételd!
- Ezt most nem értem, mit akarsz tőlem? - A kérdésemre láthatóan meglepődött és jelentőségteljesen hátranézett a férfira.
- Ez hogy lehet?
- Engedj oda! - Felém lépett és a szemembe nézett. Majd kérdőre vonta szemöldökét és visszanézett a nőre. - Nem hat.
- Megbűvölhették?
- Talán. De ennek már nincs jelentősége. - És hirtelen valami éles fájdalmat éreztem a nyakamban, mintha kiszakítanának a torkomból egy darabot. Az a férfi, az a férfi harapott meg. Aztán egyszer csak nem éreztem fogait a nyakamon, és láttam ahogy pár méterrel arrébb ér földet. Nagyon megszédültem, forgott a világ körülöttem és éreztem ahogy megint visszaesek a földre. Véreztem, a pólóm már átnedvesedett. Hirtelen megemelkedett a fejem, de nem én csináltam, a nő a fejemet a combjára helyezte, majd fölém hajolt.
- Mit tettél!? - Üvöltötte a férfinak.
- Csak a védelmünk érdekében tettem. Mi van ha kémked Isobelnek?
- Nem fogom hagyni hogy meghalj. - Suttogta nekem.
- Már nem tudsz mit tenni. Egyszerűen elvérzik. Persze ha hagynád megkönnyíteném a halálát.
- Azt már nem. Ez egy gyerek.
Egyre tompábban érzékeltem a dolgokat, csak a nyakam fájt, de az piszkosul. Nem értettem mi folyik körülöttem, aztán hallottam hogy még veszekednek, aztán a férfi felkiáltott.
- Bianca, ne légy ostoba! - És a nő azt hiszem a csuklóját a számnak nyomta, és onnan valami fémes ízű folyadék folyt a számba. A vére? Tényleg a vérével itatna? Próbáltam kiköpni de már késő volt, lenyeltem. Egyre sötétebb lett minden, és már nem is láttam mást csak a sötétet. Éreztem ahogy a nő ide-oda ringat az ölében és szorosan magához ölel és mormogott is valamit, de nem tudtam hogy mit. Csak tengődtem a semmiben, míg végül nem éreztem semmit...
Fény, valami erősen világított, és pont a szemembe. Iszonyatos érzés, arra kelni, hogy valami a szemedbe világít. Nehezemre esett kinyitni a szemem de csak rávettem magam. Egy ágyban voltam, egy ismeretlen szobában. Amint felfogtam, kipattantam az ágyból és falhoz siettem valami fedezéket keresni, de ez a mozdulat olyan gyors, hogy az egész szoba fordult vele, mintha csak gyorsított felvételben néztem volna. Hátráltam a fal mentén amíg a sarokhoz nem értem. Nagyon megijedtem, mert nem tudtam bemérni, hogy hol vagyok és mi is történt velem pontosan. Arra emlékszem, hogy nyomoztam egy ügyben, méghozzá Jessica ügyében azt hiszem és volt egy férfi és egy nő akik veszekedtek és egy garázsban egy holttest, ami csurom vér volt. A vér gondolatára összeszorult a gyomrom. További gondolkodásra nem volt idő mert akkor lettem figyelmes arra hogy nem is vagyok egyedül. Az a nő ült egy fotelban az ágyam mellett akit láttam vitatkozni a férfival.
- Nyugodj meg Aaron. A nevem Bianca, tudom, hogy most neked minden zavaros, de mindent elmagyarázok.
- Az a férfi megakart ölni engem, te.. te pedig vért adtál nekem... és véreztem és sötét lett és itt ébredtem. Mi történt velem? - Hadartam.
- Vámpír vagy. - Közölte velem, mire elröhögtem magam.
- Vámpír... jó vicc. - Mondom cinikusan. - Nézd Bianca nem tudom hogy ki vagy vagy miben hiszel de ez...
- Vámpírrá változtattalak, hogy ne halj meg... teljesen. Rosszkor voltál rossz időben és...
- Túl sokszor olvastad a Twilightot. Bocs, de nekem erre nincs időm, köszi hogy elhoztál és hogy "megmentetted az életem" de nekem most... - Hirtelen, megcsapta egy illat az orromat, amitől összeszorult a torkom és égetni kezdte.
- Érzed a lángokat a torkodban? - Kérdezte miközben egy termoszt csavargatott. - Ezt hívják éhségnek. Itt van, ez majd segíteni fog, elmulasztja az éhséget.
- Mi ez? - Kérdeztem, de már ki is kaptam a kezéből és mohón kortyolni kezdtem a meleg folyadékot.
- Vér. - Majdnem kiköptem amikor meghallottam, de végül nem foglalkoztam vele csak öntöttem magamba. Egy perccel később amikor leemeltem a számtól a termosz üveget, már kissé nyugodtabban leültem az ágy szélére és mérlegeltem a dolgokat.
- Szóval igaz...
- Igen. Sajnálom de tényleg így van. - Leült mellém az ágyra és elkezdte magyarázni, hogy hogyan is él és miféle életformát követ nap mint nap. Figyelmesen hallgattam, és nem szóltam közbe egyszer sem. - Szóval... mivel még új vagy és én vagyok a teremtőd így szeretném hogy velem maradj, egészen addig míg nem lesz biztonságos téged emberek közé küldenem. Ha ez megtörténik, akkor választhatsz, hogy velem maradsz, vagy éled a saját életed.
- Megtennéd, hogy egy kicsit magamra hagysz? - Kérdeztem tőle kissé kábán. - Ne aggódj nem szökök meg vagy ilyesmi. - Válaszoltam kételkedő pillantására. - Csak ezt még fel kell dolgoznom, egy kicsit egyedül szeretnék maradni.

21. fejezet - Harag

Bocsi a késésért, nagyon röstellem, de remélem azért az új fejezet kiengesztel egy kicsit. Várom a komikat!

(Bianca szemszöge)

Nem igazán tudtam, hogy merre kereshetném, de nem számított. Nem álltam meg egy percre sem. Már egy órája gyalogolok, de ha kell napokig, vagy akár évekig kutatom, ha kell. Időm az van bőven. Elegem van abból, hogy rángat akár egy rongybabát, azt képzeli, hogy csak úgy előkaphat a szekrényből, kihasználhat és hátba döfhet? Na, azt már nem. Megtalálom és megölöm, ha addig élek is. Vajon merre lehet? És beugrott. Iannek van egy barátja a környéken, talán ő tudja, hogy merre van.
Már nem volt időm visszamenni a kocsimért, de gyalogolni sem akartam több kilométereket, ezért inkább fogtam egy taxit.
Egész úton idegesen doboltam a combomon. A sofőrt persze teljesen kiidegeltem vele, de csöppet sem számított. Ha nem akar meghalni, nem szól meg érte - gondoltam magamban.
Úgy egy órányi kocsikázás után végre kiértünk a külvárosba egy lepukkadt kis házhoz. Kifizettem a taxit, és észrevettem a sofőr kérdő tekintetét,majd megszólalt.
- Biztosan erre a címre kívánkozott, kisasszony? - Megáll az eszem. A kövér, kopasz, meglehetősen izzadságszagú öregember, aki egyéb lehetőség híján taxizott, képes megkérdőjelezni engem.
- Képzelje. - Nem akartam nagyon bunkó lenni, de úgy tűnik sikerült, mert minden további nélkül elhajtott.
Szemben találtam magam egy öreg, dohos, lepukkadt viskóval. Már régen jártam erre, utoljára úgy 70 éve, amikor Ian felbukkant egy napra. Alig léptem rá a járdára, de a ház ajtaja máris kinyílott.
- Látom az évek során nem sokat változott a stílusod Jack! - Válaszra nem is számítottam, így elindultam a ház felé.
Fellépkedtem a az ütött, kopott lépcsőkön a verandára, ami minden léptemet halk nyikorgással kísért. Beléptem az ajtón és körbenéztem. A ház minden centijét por borított, méghozzá jó vastagon, a bútorok szétdobálva, és a falakon a tapéta és lambéria is lemállott már. Felfelé vezet egy lépcső, aminek néhány foka már be is szakadt. Az emeletről hangokat hallottam, így közelebb léptem a lépcsőkhöz, de abban a pillanatban nekem csapódott valami. Azonnal megragadtam és a szemközti falnak nyomtam.
- Jack, Jack, ugye te sem gondoltad, hogy ez össze fog jönni? - Kérdeztem tőle gonosz macskavigyorral.
Elléptem tőle és elengedtem a nyakát, amit addig szorítottam.
- Sajnálom, biztosan összetévesztettelek valakivel. - Magyarázkodik, teljesen feleslegesen, az aprócska férfi. A nyakához nyúlt és dörzsölgetni kezdte, ahol szorítottam. Alacsony, kopasz, elég visszataszító fickó volt, és majdnem 200 éves létére még mindig úgy viselkedik, mint egy újszülött. Felelőtlen, és mindennek fejjel megy neki.
- Hm, igen, összetévesztettél. - Láttam szemében a rettegést, miközben lassan körözni kezdtem körülötte.
- Miben segíthetek? - Hangja remeg, és bár próbálta összeszedni magát, mégis hallom a gondolatait. - Ez a seggfej, már megint a nyakamra hozta. Így kell barátnak lenni? Ha elküldtem volna a fenébe, akkor most nem akarna kicsinálni Bianca.
- Tudod jól, hogy kit keresek.
- Igen..., de azt nem hogy merre van. - Rá fog jönni, hogy ha elárulom és akkor kinyír.
- De, ha nem árulod el, hogy igazából hol van, akkor én foglak megölni.
- Rendben. - A külvárosi Dawn Hotelben. - A 39. és az 50. sarkán valahol.
- Köszönöm a segítséget. - Láttam az ostoba vigyorát, amikor kiléptem az ajtón. Hogy lehet valaki ilyen idióta? Ha tudja, hogy olvasok benne, miért hazudna? Felnőhetne már.
Előkaptam a mobilom és már tárcsáztam is a taxi számát, amikor megláttam egy férfit elrohanni egy fa mögött.  Utána eredtem. Nesz nélkül rohantam utána, hogy még véletlenül se vegyen észre. Jack háza körül ólálkodott, és ahogy jobban megnéztem volt a kezében egy fényképezőgép. Fura egy srác volt. Sportos, fiatal, élettel teli fiú, mégis az arcán volt valami, mintha a világ minden baja a nyakába szakadt volna és küzdött valami ellen. Csendesen figyeltem, ahogy lassan Jack kuckójának ablakához settenkedik. De ekkor valami megzavart. Valami ismerős érzés kapott el és pillanatokon belül már futásnak is eredtem. Csak pár másodpercig tartott míg elértem a legközelebbi erdőt. Egy percre megtorpantam, és megcsodáltam az elém táruló látványt. Hallgattam a kisebb állatok neszét, a madarak csivitelését, a falevelek halk zörgését, ahogy a szél beléjük kap. Áhítattal figyeltem az egymásra tornyosuló faágak sokaságát. 
- Úgy ölelkeznek, mint az öreg szerelmespárok. - Mormolja fülembe a hízelgő szavakat Ian. - Csodálatos, nem igaz? - Hátulról ölelte derekam és arcát a hajamba fúrta és nagyot szippantott az illatából. - Tudtam, hogy itt vagy, megéreztem az illatod.
- Igen. - Suttogom, majd szembe fordultam vele. - Én is érzem az illatod. - Leheltem ajkaira, becézgetve.
- Jó hogy itt vagy.
- Igen. - Lehunytam a szemem, majd egy sóhajtás közepette és minden erőmet bevetve eltaszítottam magamtól.
- Mi a...? - Értetlenkedett Ian miközben épp földről kaparta fel magát.
- Még kérdezed? - Üvöltöttem a szemébe nézve. Átjárta a felismerés, nagyon jól tudta, hogy miről beszélek, de egy csöppnyi megbánást sem tükrözött az arca. - Elárultál... megint. - Folytattam sokkal halkabban.
- Nem! - Felállt és közelíteni kezdett felém. - Nem úgy van ahogy gondolod. - Tekintetemből láthatta, hogy mennyire feldühített, mert okosabbnak találta megállni tőlem pár méterre.
- Nem tudtál Isobel megjelenéséről? - Kérdeztem maró gúnnyal. - Nem tudtad, hogy elrabolta Christ? Nem te terelted el a figyelmemet hogy megtehesse?
- De, igen. És tudod mit? Ha Isobel nem, akkor én végeztem volna a kölyökkel. Az egyetlen dolog ami visszatartott az az volt, hogy tudtam ha megteszem meggyűlölsz, de most hálás lehetek Isobelnek, hogy elvégezte helyettem a piszkos munkát.
Ledöbbentem, alig bírtam levegőhöz jutni. Igazat mondott Chrisről, és minden további nélkül meggyilkolná, még akkor is ha tudja hogy mennyit jelent nekem.
- Miért? - Nyögtem ki összetörten az első értelmes szót ami az eszembe jutott.
- Ő nem hozzád való! - Ismét lopva közelített. - Ő egy ember, te túl jó vagy hozzá. Csak én vagyok elég jó neked, vedd már észre! Ő halandó volt, mi lett volna veled, ha beleszeretsz és meghal? Nem hagyhattam, hogy fájdalmat okozzon. Nem bírtam volna látni ahogy szenvedsz.
Egyik kezével végigcirógatott az arcomon, majd az államnál fogva megemelte kényszerítve ezzel hogy a szemébe nézzek. Megragadtam a kezét és lesöpörtem magamról.
- Ne merészelj hozzám nyúlni, te alattomos féreg! Chris él, és ez így is lesz amíg én itt vagyok. És ha kedves az életed eltakarodsz innen és soha többé nem kerülsz a szemem elé!