2011. február 7.

1. fejezet- Bemutatkozás



( Bianca szemszöge)


- Már megmondtam nyomozó. Nem én voltam. Csak arra jártam, és megláttam azt az embert. Ott feküdt a földön. Megnéztem, hogy nem esett-e bántódása. Ennyi. – lazán hátradőltem a kényelmetlen székben és a kezem a tarkómhoz emeltem.
- Akkor miért is akart elmenekülni, amikor meglátott? – felvont szemöldökkel kérdezi a nyomozó.
- Mit mondott mi is a neve nyomozó?
- Hugo Badrick.
-  Nos, Hugo. – kezdtem a legellenállhatatlanabb hangomon- Nézze. Egy szemtanú vagyok és mégis egy csúnya vallatószobában ücsörgök már három órája. Mit gondol miért futottam el?
- Ha nem futott volna el akkor most egyikünk sem ülne itt. Higgye el én sem élvezem.
- Nos, ez könnyen orvosolható probléma. – kíváncsian egy kissé előrehajolt és ezzel végre véget vethettem ennek a vallatásnak. Mélyen a szemébe néztem – Most szépen kikísér a kapitányságról és megírja a jelentést és közli a feletteseivel és a társával a tükör mögött, hogy tévedtek. Csak egy segítőkész állampolgár vagyok semmi más, és ezentúl békén hagynak. Megértette?
- Megértettem. Kérem bocsásson meg, hibáztam. Szívesen kikísérem, ha nem bánja. – a szokásos üres tekintet kísérte a szavait.
- Megköszönném. –eleresztek egy udvarias mosolyt és állok is fel a székemből
A szoba ajtajához éppen akkor ért oda egy fiatal nyomozó. Arcára kiült a döbbenet amikor meglátott. És megragadta Hugo karját, hogy váltsanak pár szót. Elléptek tőlem, de ez nem okozott gondot abban hogy lefüleljem őket.
- Hova viszed?
- Tévedtem. Ő csak segíteni próbált, ahogy egy segítőkész állampolgárhoz illik. – Okos fiú. Mondtam magamban-
- Nem engedheted csak úgy el. A csinos kis hátsó nem alibi. – Olyan gúnyosan mondta, ahogy csak lehetett. -  Ott térdelt egy gyilkossági helyszínen és mindene csupa vér volt. Te meg azt mondod, hogy tényleg nem tud semmit?
- Azt. – Ezzel ott is hagyta és visszalépett hozzám. Kikísért a kapitányságról és még taxit is hívott nekem. Aztán egy sok bocsánatkérés után elköszönt. A telefonszámát azért még megadta, ha bármi gyanúsat látnék, de ezzel ennyi.
Amint hazaértem az első dolgom felkapni a telefont és hívni egy olyan számot, amit már nagyon régóta nem tárcsáztam. Vártam három csörgést és leraktam. Jajj ne már. Miért nem veszed fel Andie?  Remek akkor itt az ideje kocsikázni. Még mázli, hogy nehezen felejtek. Autóba szálltam és már fel is pörgettem a motort. Sietnem kellett mielőtt még több hullát akarnak rám kenni. Valami nincs rendben itt. Valami nagyon nem stimmel. 

Egy órányi kocsikázás után megérkeztem a címre. Egy kellemes küllemű ház áll előttem. Egy bájos tornác, ahol egy hintaszék billeg előre-hátra. A kétemeletes ház összes ablakán virágmintás függöny, párkányán egy-egy virágcserép és az ajtón egy nagy koszorú. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen szép házban csakis egy kedves, átlagos család élheti mindennapjait. De közel sem.
Fellépek a tornácra és mielőtt kopogtatni tudnék, az ajtó hirtelen kicsapódik és egy sötéthajú lány robog ki rajta. Ha nem állok félre akkor eltaposott volna. Nagyon indulatos volt és ha nem lett volna igazán fontos, akkor csak hagyom elmenni de most rendkívül sürgős dolgom volt.
- Hé! Bocsi, de Andie Gaham itt van? – próbálok tapintatos lenni
- Nincs. És nem is lesz. – Dühösebb mint gondoltam. – De ha neked is tartozik akkor állj a sorba.
- Nem, Ő a barátom. Igazából én tartozok neki. – Lépek egyet felé és kezet nyújtok neki.
- Hm. Bátor dolog ez egy vámpírtól. Azt hiszed hogy kezet nyújtasz és már meg is bízok benned? – Tudja hogy ki vagyok? De én nem hogy Ő kicsoda, és ez nagyon zavaró.
- Reméltem. – Csak óvatosan válaszoltam és a kezem is visszahúztam. Egy lépést hátráltam, minden izmom megfeszült és alig észrevehetően védekező pozícióba álltam. – Ki vagy te?
- Mi az? Ha olyan jó barátja voltál Andie-nek, akkor hogy lehet az hogy nem tudod hogy ki vagyok? – Megfogott.
- Az utóbbi pár évben nem beszéltünk, de itt az ideje ezen változtatni. – Megpróbálok egy mosolyt varázsolni az arcomra.
- Az már nem fog menni. Meghalt. – A hír letaglózott. Nem is gondoltam volna.
- Debi! Azonnal gyere be a házba! – Egy férfi kiabált ki az ajtóból.
- Soha! – A lány indulata a tetőfokára ért. – Nem megyek vissza! – Egy kocsihoz indult és a zárral babrált amikor beugrott.
- Várj! Kérlek várj! – Utána siettem, hogy még időben elcsípjem. – Te vagy Debi? Andie lánya?
- Hú, most lebuktam. És most mi lesz? Megölsz?
- Mi? Én tényleg anyád barátja voltam. Miért ölnélek meg?
- A vadász lányát sokan trófeaként kezelik. – Rántott egyet a vállán és fél lábbal már az autóban volt.
- Én csak Andiehez jöttem. Azt gondoltam talán tud segíteni.
- Hát nem. – Maga elé bámult. Valamin töprengett, majd benyúlt a kesztyűtartóba és kivett egy kis kártyát és átnyújtotta. – Anya sok mindenre megtanított, ha kell valami hívj fel.
- Kösz, de nem hiszem, hogy tudnál segíteni. Nekem egy különleges démont kell elcsípnem.
- Te vadászol? – Meglepődött
- Nem igazán mondanám vadászatnak. Inkább területvédés.
- Az este megkereslek. Beszélnünk kell.
- Legyen. A címem…
- Nem kell. Majd megtalállak. – És ezzel el is húzta a csíkot.


( Chris szemszöge)

- Egész  éjjel bent akarsz maradni? Lassan kifolyik a szemed annyit bújod az aktákat. Gyerünk, indíts haza, majd holnap folytatod, de most pihenned kell.
- Nem lehet Hugo. Ki más kapja el a gyilkost, ha nem én? Ez már a harmadik gyilkosság a héten és még csak szerda van. Kell lennie összefüggésnek.
- Mindhárman nők. – ez inkább kérdésnek hangzott, mint megállapításnak.
- Igen, és mindhármat hajnalban ölték meg… egy parkban.
- A „korai gyilkos”.
- Hugo ez most komoly? Ha nem segítesz, akkor inkább ne hátráltass.
- Jól van. Nem eszik olyan forrón a kását. Inkább magadra hagylak, mielőtt leharapod a fejem. – Magamra hagyott. Gondoltam, hogy elnézést kellene kérnem tőle, hogy bunkó vagyok, de akkor visszajönne, és nem tudnék haladni. Szóval. Három nap alatt három különböző helyen gyilkoltak. A közös az, hogy mindhármat elhurcolták a parkba, de különböző helyre. Mindháromnál mély sebek a karokon és egy a toroknál, ez okozta a halált. A halál beállta pedig pontban hajnali 5. Kiborít ez az eset. Olyan hátborzongató. Átnéztem a jelentéseket újra és újra. Megnéztem az összes lány hátterét, mindent, de semmi kapcsolat. És még ott van az a lány. Mit keres egy huszonéves lány szerdán hajnali hatkor a parkban egy hulla mellett. Én nem veszem be ezt a véletlenül arra jártam és segíteni akartam szöveget. Van abban a lányban valami... valami megmagyarázhatatlan. Mintha csak játszadozna velünk. És azt sem értem, hogy Hugo hogy engedhette ki. Ő nem az a fajta, aki egy bájos mosolyért cserébe elenged egy gyanúsítottat. Vagy szemtanút. Vagy akármi is legyen. Van valami köze az ügyhöz. Ha nem is ő a gyilkos, de valamit láthatott, hallhatott, vagy talán ismeri is az elkövetőt, és csak fél mert megfenyegette, hogy ha bárkinek elárulja meghal. De legyen bármi is, megint beszélnem kell vele. Látnom kell.
- Hékás! –Egy pillanatra felkapom a fejem és Hugo kerek szemekkel meredt rám. – Csak azt ne mond, hogy egész éjjel itt görnyedtél a papírok felett.
- Nem mondom. Egyszer kimentem kávéért is. – Újra a papírokat nyálaztam át.
- Na jó. Most nem mint a társad, hanem, mint aggódó bátyád beszélek. Ez így nem okés. Ez már az agyadra ment. Ideje lazítanod.
- Lazítanom. Lazítanom?! – Felálltam, hogy a szemébe nézve mondjam meg neki a magamét. - Neked elment az eszed? Egy gyilkos jár-kel kint az utcán és te azt akarod, hogy lazítsak? Igaz is majd feladja saját magát. Így szokott ez menni. – Felkaptam az első kezem ügyében lévő tárgyat, ami egy tűzőgép volt, és teljes erőből a falnak dobtam. – A francba is.
- Haver? Mi a csudát csinálsz? Ki akarod rúgatni magad? Ne randalírozz. Inkább gyere hazaviszlek. Otthon majd kitombolhatod magad.
- Legyen. De előtte be kell ugranom valahova.

Egy pár perc múlva már a városi hullaházban voltunk. Sajnos túl gyakran járok itt.
- Kate? Hogy van ma? Örülök. A lényeg... lenne pár kérdésem.
- Hm ma különösen udvarias. Mi az talán bal lábbal kelt fel? – Fordult a kérdéssel Hugo felé. – Az új vendégünk, ahogy már azt a jelentésemben is írtam elvérzett. A nyaki ütőér sérült…
- Jó de pontosan hogy is sérült meg? Miből lehet a kés?
- Senki nem beszélt késről. – Megrázta a fejét és egy lefedett műtőasztalhoz lép.
- Akkor mégis mi? Mi tette ezt? – Bámultam egyenesen a ponyvát. Fel is riadtam a gondolataimból amikor Kate lerántotta és a halott nő arcára pillantottam.
- Biztos, hogy nem kés. Nézze a sebek recés szélűek és egyeletlenek.
- Mint a… fogak? – Mintha nem is én mondtam volna. Ilyen nem létezik.
- Mint a fogak. – Helyeselt Kate. – Bármi is volt egy csapással vágta át a bőrt az izmokat és a porcot. Erre egyetlen állat sem képes.
- Akkor mégis mit gondol mi lehetett ez?
- Halvány lila dunsztom sincs. Higgye el én sem értek, de megpróbálok rájönni.
- Értesítsen. Hugo mennünk kell. – Már az ajtón kívül voltam és azon gondolkoztam, hogy mi lehetett ez. Fogak. De nem állat. Hirtelen egy horror film ugrott be, amiben vámpírok ártatlan nőket gyilkolásznak. Ha
nem lenne teljesen képtelenség, tuti, hogy rájuk tippelnék.
- Rendben Chris - Kezdte Hugo - most már hazaviszlek.
- Még nem. Meg kell néznem a helyszínt. 
- De már legalább háromszor átfésültük a területet és nem volt ott semmi.
- Lehet, hogy mégis kihagytunk valamit. Csak tíz percet kérek. Csak tíz percet.
- Rendben, de utána hazaviszlek és nincs vita. Ha kell erőszakkal.
- Megnézném azt. - Mondtam egy mosolyt erőltetve arcomra, hogy elhiggye hogy még nem ment el az eszem.
Egész úton csak azok a fura sebhelyek jártak az eszemben. A csuklókon lévő zúzódásnyomok érthetőek. Nyilván akkor kerültek oda amikor dulakodtak, vagy amikor az illető a parkba hurcolta szerencsétlent. De a nyakon lévő "fognyom". Talán valami szöges kesztyű lehet. A másik rejtély, hogy miért éppen a park. Miért kellett elhurcolni. Nyilván mert akkor rögtön kiszúrnánk a tettest. Amikor végre a tetthelyre értünk, kitisztult, hogy mit is kell keresnem. Nyomokat, hogy merről hozták oda. Egy fához vezetett az út és kész. Nincs több nyom. Ez már korábban is feltűnt.
- Ez a nagy ötlet? Haver ezt már megnéztük. Nincs semmiféle nyom. - Igazat mond, ezt már vagy ezerszer végigvizsgáltuk, de van valami amit fölött elsiklottunk. Érzem.
A fát bámultam, amikor a törzsén megláttam valamit. Egy jel. Egy fura csillagszerű valami körbe mindenféle jellel. Mintha valamiféle írás lenne. Úgy nézett ki mint egy okkult baromság. Előkaptam a mobilom és amikor Hugo nem figyelt gyorsan lefotóztam.
- Rendben igazad van. Nincs itt semmi. Mehetünk. - mondtam csalódottságot színlelve.
- Látod, én megmondtam. Hidd el jó munkát végzünk. Hamarosan meglesz a gyilkos, ne parázz.
- Igen biztosan úgy van. Te? Nincs meg annak a lánynak a neve és a címe?
- Miért akarod zaklatni? Már megmondtam, hogy nem ő volt. Hagyjuk már békén szegényt. Csak segíteni akart egy embertársán és te rögtön bűnösként könyveled el.
- Hűtsd le magad bátyus. Csak azért kell mert nagyon bejött a csaj. Szívesen elvinném valahova, hogy egy kicsit jobban megismerjem. Tudod mire gondolok... - és nem is hazudtam olyan nagyot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése