2011. február 10.

2. fejezet - Társak?

Kérlek írjátok le a véleményeteket, hogy tudjam, hogy jó irányba haladok-e... köszönöm.



( Bianca szemszöge)


Ajtókopogtatásra riadtam fel a papírjaim közül. Még mindig a régi okkult könyveimet bújtam, amiben talán megtalálom a démonunkat. Már láttam korábban azt a jelet. Egy ötágú csillag, körülötte írással. Nem jelent sokat, csak azt, hogy hogyan lehet megidézni. Még nem igazán tudom, hogy pontosan mit is jelent, de már csak idők kérdése. Az ajtóhoz siettem és kinyitottam. Debi állt kissé szórakozottan.
- Na mi az? Hiányoztam? – válaszként csak elmosolyodtam. – Na jó. Tudom, hogy egy vámpír vagy és azt is hogy vadászol… akarom mondani „véded a területed”.  A lényeg, hogy egy célért küzdünk azaz hogy kiűzzük a mocskokat akik ártanak az embereknek. Össze kellene dolgoznunk Bianca. – Nyögte ki végül. Megpróbáltam elfojtani, de végül kitört belőlem a nevetés. Amikor meglátta összeráncolta a szemöldökét és hirtelen előkapott egy tőrt az övéből és a nyakamnak szegezte, miközben a falhoz szorított.

- Mi olyan mulatságos? – Kérdezte köpködve a szavakat.
- Ezt nem kellett volna. – Egy hirtelen mozdulattal kicsavartam a karját, az arcát keményen a falnak nyomtam és az agyaraim is kiugrottak. Az egész nem volt fél másodperc. – Ha azt hiszed, hogy megfenyegethetsz, hát nagyon tévedsz. Több száz évvel vagyok tapasztaltabb nálad a vámpírságról ne is beszéljük. Tégy meg egy szívességet és ne provokálj. Nem örülnék, ha meg kellene ölnöm egy barátom lányát. De nehogy azt hidd, hogy nem tenném meg. Megértetted? – Hangsúlyozva ejtem ki az utolsó szót, hogy biztosan felfogja a helyzet komolyságát.
- Meg. Most már elengednél?
- Persze. – Ismét mosolyogtam. – Ami a vadászatot illeti… Nem vagy még túl fiatal hozzá? Nem hiszem, hogy a mamád örülne neki, ha te is tovább vinnéd a családi vállalkozást.
- Anya meghalt. És különben is ő tanított ki.
- Hogy megvédd magad. – Egy kicsit ezen elgondolkodott.
- Akkor kell a segítségem vagy sem.
- Mit tanított neked Andie?
- Mindent amit ő tudott. Harcművészet, démonok, szellemek, vámpírok… lényegében mindent.
- Nekem egy különleges démon kellene. A napokban három lányt gyilkoltak meg hasonló módon: egy harapás a nyakon. Nem vámpír. Azt tudnám. Valami démonra gyanakszom. Itt ez talán segít rájönnöd. – Mutattam meg neki a jelet amin már egy napja rágódom.
- Egy pentagram? – Összeszorított szájjal bólintok egyet.
- Tudod mi ez?
- Nem. De van egy csomó erről szóló könyvem. Hamar rájövök.
- Remek. Akkor láss neki. Nincs sok időnk.
- Ez azt jelenti, hogy beveszel? – Kérdi és látom a szenvedélyt a szemében.
- Ez azt jelent, hogy megnézem, hogy mire is megyek veled és majd megfontolom.
- Köszönöm. – Ölelt magához. Ez egy sokkal kedvesebb gesztus volt az előzőnél. – Nem bánod meg. Ígérem. - Talán csak megjátssza a „kemény lányt”, hogy az anyjára emlékeztessen. De nem tudhatom. Még nem ismerem eléggé.
- Na jó nézz utána ennek én pedig keresgélek valami hasonlóságot a három lány között.
Úgy egy órányi kutatás és telefonálás után találtam valamit. Mindhárom lány egy bár közelében lakott.
- Debi!
- Igen? találtál valamit? – Kérdi őszinte kíváncsisággal.
- Azt hiszem. Ismerős az a név, hogy A Sötétség bárja ?
- Ami azt illeti igen. Egy klub a belvárosban. Amolyan démonimádók gyülekezete… Persze a legtöbbnek semmi effajta élménye sincs, de szívesen kedvtelenek ott. Szerintem csak sok dilis idióta gazdag kölyök, akik nem tudnak mit csinálni szabadidejükben és így akarják feldobni, az amúgy szánalmas és Sznob életüket. – Hirtelen indulat töltötte át.
- Te, Debi!
- Igen?
- Néha azért levegőt is vehetnél. – Nevettük el magunkat mindketten. – Na jó ideje mennem.
- Hova megyünk? – Már indult a dzsekijéért.
- Te sehova. Itt maradsz és megkeresed azt a jelet. Én meglátogatom A Sötétség bárját.
- Ez nem fair én miért nem mehetek veled? – Mint egy hisztis kölyök, ledobta a kabátját a fotelra és duzzogni kezdett.
- Nem nyitok vitát. Itt most nagyobb szükségem van rád Debi. Kérlek. Még ma még egy lány meg fog halni. Rá kell jönnöm hogy mi folyik itt. Ha van valami azonnal hívj.
- Rendben. – Kelletlen bár de visszaült a könyvekhez keresgélni.
Egy pár perc múlva már az emlegetett bárnál voltam. Már a bejáratnál sok gót fiatal fogadott. Többnyire kizártam az energiájukat, de még így is zavaró volt. Az a sok elkeseredett fiatal. Igaza volt Debinek. Mindenben. Nehézkesen, de beléptem a klubba. Belülről rémisztőbb volt mint kívülről. Minden olyan elnagyzolt. Minden harmadik embernek volt agyara. A maga módján vicces látvány volt. Mindenki olyan akar lenni mint én, de ha egyszer megkapnák amire vágynak bármit megtennének, hogy újra élhessenek. Egy fiatal srác nagy vámpírfogsorral felém jött. Láthatóan szemezni próbált és talán egy kicsit rám ijeszteni.
- Na, mi van kislány? Akarsz egy harapást? – Mutogatta a műanyagfogsorát. Én egy kicsit közelebb hajoltam, hogy jól hallja, amit mondok, de lássa is az arcom.
- Vigyázz mit kívánsz. – Előugrottak az agyaraim és mosolyogtam a fiúra. A srác megijedt és rögtön elfordította a tekintetét. - Máris nem olyan csábító a dolog nem igaz? Pedig egy harapás tényleg jól esne. – Mondom még felé miközben ő hátat fordít és új „zsákmány” után néz. Én magam pedig a bárpult felé veszem az irányt.
- Hello! – Csapok az asztalra, hogy felhívjam magamra a figyelmet. – Bocsi! –Próbálkozok újra. Nehézkesen, de egy kopasz feketeruhás piercinges pincér felém fordult. – Szia. – Vettem elő a legbájosabb mosolyomat. – Egy pár barátomat keresem. Van képem is róluk, esetleg nem láttad őket errefelé a héten? – Próbálok finoman puhatolózni.
- Nem állok szóba zsarukkal. – Felel és már el is fordul, mintha egy pohár nagyon érdekes lett volna és azonnal el kell törölnie.
- Oh, hát, ha csak ez. Én nem vagyok rendőr. Én is vámpírrajongó vagyok.
- Nem vagy közénk való. Te nem imádod az éj teremtményeit ez látszik rajtad. – Felém fordult és indulatosan az asztalra csapott. – Takarodj a bárból, semmi keresnivalód itt. Menj és kérdezősködj inkább a McDonald’s-ben.
- Ez fájt. – Mélyen a szemébe néztem és elővettem a jól bevált igézős trükköt. – Rendben. Most megnézd a képeket és megmondod, hogy láttad-e őket errefelé vagy sem. És igazat fogsz mondani. – Megmutattam mindhárom képet. Jó alaposan végignézte őket.
- Jártak itt. Mindhárman. A héten.
- Kivel voltak?
- Senkivel. Egyedül jöttek és mentek.
- Beszéltek valakivel?
- Csak egy Logen nevű pasassal.
- Ki ő?
- Már ével óta idejár. Mindig magányos farkas volt, de az utóbbi időben több lánnyal is beszélgetett. Ha jól emlékszem mindhárommal. –Mutatott a képekre.
- Remek. Most is itt van ez a Logen?
- Nem. De nemrégen ment el.
- Volt vele egy lány?
- Igen.
- Ő még itt van?
- Nincs.
- Hát jó. Köszönöm a segítséget. Hasznos voltál. Most el fogod felejteni, hogy beszéltünk. – Ez már rutin. Nem szeretnék bonyodalmakat egy kis kérdezősködésből.
Pont amikor kiértem a bárból megcsörrent a mobilom.
- Szia! Bianca rájöttem.
- Mire?
- Mindenre. – Hallgattam, hogy folytathassa – A pentagram az egy démon megidézésére szolgál. De nem akármi idézi meg. Egy másik démon, amit szintén megidéztek. De ez csak egy kisebb erejű. A nagyobbnak nyitja meg az átjárót a halottakkal. Arra is rájöttem, hogy miért a parkban. Ott lesz a kapu. Összekötöttem egy térképen a gyilkosságok helyszínét és kijött egy pentagram három csúcsa. Azt hiszem ma lesz a negyedik, és tudom is, hogy hol.
- Rendben odamegyek. Te nem mész sehova azonnal ott vagyok.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése