2011. február 15.

6. fejezet - Hasonmás

Meghoztam az új fejezetet, remélem elnyeri tetszéseteket. Várom a komikat!!!!



( Bianca szemszöge)

- Találkoznunk kell. Most.
- Jó azonnal indulok. – Hangjában ott volt valami kétség, vagy zavar. Nem igazán tudom, de most nem is ez a fontos.
- Nem kell én már elindultam, mindjárt ott vagyok. – Nem vártam meg, hogy mit reagál, csak az állammal lecsuktam a telefon tetejét és az útra koncentráltam. Az eső is most kezdett el zuhogni, ha még nem lennék eléggé feldúlt. Figyelem az ablaktörlő egyenletes mozgását, ezzel próbálom megnyugtatni, és egy kicsit összeszedni magam. Amikor Chris elment rájöttünk mindenre. Elmentem Debihez, hogy beszéljek vele, és ott rájöttünk.
- Bianca azt hiszem, megvan, hogy kit láttál. – Fordult hozzám. Egy könyvet mutatott, amiben benne volt a démon akit láttam. – Egy
succubus démon. – Bökte ki a szavakat. – Utálom a fajtáját. Erős démonok, akik az alakváltásra is képesek. – Egy pillanatig nem tértem magamhoz. Minden összeállt. - Addig nem nyugszanak…
- Amíg el nem kapják az áldozatukat. – Fejeztem be a mondatot helyette. – És Chris-t már megtámadta. Elmegyek a lakására. Figyelmeztetnem kell. – Már vettem is a kabátomat, hogy azonnal kocsiba szállhassak és elinduljak.
- Már ennyire jóban vagytok?  „Felmegyek a lakására és figyelmezetem” – Próbálta a hangomat utánozni és színpadiasan a szívére emelte a kezét. Nem szóltam rá csak a plafonra szegeztem a tekintetem. Most tényleg nem érdekel, hogy mit gondol rólunk. A lényeg, hogy biztonságban tudjam Chris-t.
Magam sem tudom, hogy miért foglalkozok vele ennyit. Végül is csak egy zsaru. Nem tudom, hogy megbízhatok-e benne és azt sem, hogy mikor lesz elege ebből az egész őrületből. De volt egy olyan érzésem, hogy meg kell védenem, ha már belerángattam.
Amikor végre Chris lakásához értem, leállítottam a motort és kiszálltam a kocsiból. A lépcsőházban megéreztem azt az ismerős illatot. Chris mámorító illatát, csábító volt. Felrohantam a lakásához, de a bejárati ajtónál megtorpantam.
- Valami nem stimmel. – Motyogom magamban, majd fülelni kezdtem. Két hangot hallottam a lakásból. Két kéjjel teli nyögést, de csak egy szív szapora verése hallatszódott. – Valami nagyon nem stimmel. – Elkezdtem dörömbölni az ajtón, de nem jött válasz. Nem volt más választásom, betörtem az ajtót. A kép ami fogadott egy pillanatra ledöbbentett. Láttam Christ, ahogy fél mámorban csókolózik… velem. Csak pillanatok múlva esett le, hogy a démon már elkapta.
-  Hívj be Chris! – Üvöltöm felé dühösen. Ő meg sem bírt moccanni, csak meredt rám, majd az ölében ülő rám. – Be kell hívnod, hogy segíthessek neked! – Próbáltam nyugodt hangot megütni, de nem igazán sikerült.
- Chris ő a démon. – Pattant fel az öléből a hasonmásom. – Ez egy csapda. - Támadó állásba állt és Chris elé lépett. Ő még mindig döbbenten ült a kanapén. – Hozd az ezüstöt! – Kiáltott rá a lány. – Most végezhetünk vele. – Egyenesen az arcomba nézett és még egy kárörvendő mosolyt is megengedett magának. Majd letörlöm a képéről azt a rohadt nagy vigyort – gondoltam magamban és máris a lehetőségek után kutattam.
- Chris! Én vagyok az. Bianca. Ő egy succubus démon. Hinned kell nekem. – Könyörögtem. – Hívj be!
Egy kissé támolyogva, de felállt.
- Ne higgy neki. – Fordult Chris felé a démon. – Tudod, hogy igazam van. Mivel bizonyítsam? – Közelebb lépett és lesmárolta. Nem csók volt, hanem mintha be akarná kebelezni az egész fejét. Úgy éreztem mindjárt elhányom magam. Amikor végre elengedte, Chris egy szekrényhez ment. Keresett valamit. Közben az előttem álló démonra pillantottam. Vigyorgott a rohadék. – Ezért még megfizetsz. – Kiáltom felé, de csak egy vállrándítás a válasz. Aztán láttam, hogy az arca eltorzul és egy fájdalmas ordításban tör ki, végül a földre terül. Zavartan pillantok rá, majd mögötte megláttam Christ egy levélbontóval a kezében.
- A nagyapámtól kaptam… ezüst. – Magyarázta a történteket. – Ja, gyere be. – Invitált és az ezüst eszköz kiesett a kezéből. Ahogy beléptem nem bírtam levenni a szemem a holttestről, ami végül is az enyém volt. Szokatlan látvány, de korán sem rémisztő. – Na, nekem innom kell valamit. Valami erőset. - Chris a konyha felé vette az irányt és hallottam a hűtő nyitódását és pár üveg koccanását. Pár perc múlva már két pohár whiskyvel a kezében közeledett felém. Az egyik poharat a kezembe nyomta, majd leült a kanapéra. Én még mindig mozdulatlanul álltam.
- Honnan tudtad, hogy nem én vagyok? Mi lett volna, ha engem szúrsz le? – Feltettem a kérdést, ami a szívemet nyomta. De amikor kimondtam rájöttem, hogy lehet, hogy nem nagyon akarom tudni a választ.
- Hát… – kezdte – először: az ezüst az nem öl meg titeket, csak a démonokat. Legalábbis te ezt mondtad. Másodszor: Tudtam, hogy nem te vagy az. – Bökte ki és nagyot kortyolt az italából. Követtem én is.
- Honnan? – Közelebb léptem és leültem mellé a kanapéra.
- Borzalmasan csókolt. – Először lesütötte a szemét, majd felnevetett. Nevetése megnyugtatott és elszállt minden korábbi kétségem.
- Miből gondolod, hogy jó csókolok? – Kacérkodtam vele és kortyoltam még egy nagyot a whiskymből, majd az előttem lévő kis asztalra tettem a poharat. Amikor felnéztem Chris arcára, ő még mindig mosolygott és az én arcomat fixírozta. Ő is letette a poharat és teljes testével felém fordult. Egy kis csibész mosoly még mindig ott ült a szája sarkában és megszólalt.
- Hát, nem tudom. De ezen könnyen segíthetünk. – Hirtelen lecsapott az ajkaimra. Először megfordult a fejemben, hogy még most le kellene állítanom, amíg valakinek baja nem esik (és sanszos, hogy az a valaki ő lesz) , de amikor egyik kezével a derekamat karolta és a másikkal a hajamba túrt, mindent elfelejtettem. Nem érdekelt, hogy bármelyik pillanatban széttéphetem, csak csókolni akartam, és kiélvezni a pillanatot. Átkaroltam a nyakát és közelebb húztam magamhoz. Hagytam, hogy ő irányítson. Csókjaink hevesebbek, öleléseink szorosabbak lettek. Éreztem, ahogy a szemfogaim lassan előbújnak, majd eltoltam magamtól és elfordítottam az arcom.
- Mi a baj? – kezdte – Oh. Hát az? – Egyik kezével az állam alá nyúlt és maga felé fordította az arcom kényszerítve arra, hogy belenézzek abba a gyönyörű barna szempárba. Szerencsére addigra már sikerült lenyugtatnom magam és elrejteni azt az arcom. – Nem kell takargatni. – Mondta megnyugtatóan. – Nem kell szégyellned. – A szemembe nézett és bátorítóan mosolygott.
- Nem szégyellem. Inkább attól félek, hogy elvesztem a fejem. – Furcsa volt így kitárulkozni egy embernek. Még soha nem álltam egy élőhöz sem olyan közel, hogy megengedjem, hogy belém lásson.
- Pontosan ez a célom. Hogy elveszítsd a fejed. – Újra felém hajolt, de most kitértem csókja alól.
- Nem érted. Te tényleg nem fogtad fel, hogy mi vagyok? – Felzaklatott, hogy ilyen könnyedén vesz. Fölé tornyosultam és hanyatt döntöttem a kanapén. A szemfogaim ismét előtörtek és éreztem, ahogy a szemem is elsötétül. Láttam az arcán, hogy megijedt egy pillanatra, majd tekintete újra békítőre váltott. – Ha elveszítem a fejem, akkor bármelyik pillanatban széttéphetlek, vagy egyszerűen kiszívom belőled minden csepp véred, amíg már csak egy üres test nem lesz belőled. Hát nem érted? – Egy pillanatig úgy tűnt, hogy most végre hatással voltam rá, aztán mindkét kezét szorosan a csípőmre szorította és ismét megrohamozta ajakaimat. Mézédes csókjaitól én magam is ellágyultam. Újra átadtam magam neki és hagytam, hogy közelebb és közelebb húzzon magához. Egy gyors mozdulattal maga alá fordított és apró csókokat lehelt először az ajkamra, az államra, a nyakamra, majd a dekoltázsomra. Kezei lassan kezdték bontogatni a felsőm gombjait, és amikor sikerült leráncigálta és elhajította azt. Végig simítottam a már meztelen mellkasán, majd a hajába túrtam és ismét magamra rántottam. Pillanatok alatt mindketten szaporán vettük a levegőt és nem győztünk kapkodni a másik után. Egyre többet és többet akartunk a másikból, a túl közel sem volt elég közel, ha rólunk van szó. Az egyik kezével elindult a csípőmtől és végigsimított egészen a mellemig ahol megállt. Ekkor egy kicsit megtorpant, majd a másik kezével a farmerom gombjával vacakolt. Ekkor jött meg az eszem és toltam el magamtól egy kicsit.
- Ne, Chris kérlek most ne. – Kapkodtam még mindig levegő után. Ő felült és maga elé bámult. Nem szólt egy szót sem még csak nem is nézett rám egy jó ideig.
- Sajnálom nem kellett volna, így letámadjalak. – Bólintottam. Aztán egy kicsit felkacagtam.
- Majd máskor letámadhatsz, de most el kell vinnem a holttestemet valahova el innen. – Nevettem fel megint és a még mindig földön fekvő magamra mutattam. Láttam, ahogy felcsillant a szeme, amikor azt mondtam, hogy letámadhat újra, aztán beleegyezett a tervembe. Gyorsan visszavettem a felsőmet, majd megpróbáltuk feltűnés nélkül lecipelni a testet a lakásból.

3 megjegyzés:

  1. wíí nagyon jó lett :) alig várom a folytatást :D azért kiváncsi vagyok milyen arcot véhatott Bianca mikor láta magát Chrissel smacizni
    siess a frissel :)
    XOXO Kira

    VálaszTörlés
  2. Szia. Most olvastam el egybe a törit, és hát wow. Tetszik, h keverted a történeteket a töridben. Nagyon megfogott az alapötlet is, igazán érdekes. És örülök, h végre vkinek nincs problémája a helyesírással :) Az írás stílusod jó, a leírásaid non érzékeltetőek. Tetszett az uccsó fejiben lévő kis akció :D Én sztem röhögtem volna, ha látom, h vki velem csókolózik :D Igazán vicces lenne, sztem :D További sok sikert :)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen mindkettőtöknek és igyekszem továbbra is xD

    VálaszTörlés