2011. február 17.

7. fejezet - Kétségek

Na, már hoztam is a friss fejezetet. Csak úgy halkan megjegyzem, hogy lassan a 400. látogató lépi át az oldal küszöbért és nagyon hálás vagyok azért, amiért ilyen sokan érdeklődtök, annak ellenére, hogy még csak most nyitottam az oldalt. Megint csak megkérnélek arra, hogy írjátok le a véleményeteket! Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást és faljátok a sorokat!


( Chris szemszöge)


Egy kert hátuljában ástunk egy gödröt és beledobtuk a holttestet. Ijesztő volt a gondolat, hogy milyen rutinos már az ilyesmiben. Amikor végeztünk Bianca lakására mentünk. Út közben elmagyarázott mindent arról a succu… valami démonról, hogy alakváltó (mondjuk ezt tapasztaltam) és, hogy abban hasonlítanak a vámpírokhoz, hogy vérrel táplálkoznak, éjjeli lények és vadászok. Ezt úgy magyarázta, hogy addig, amíg nem végez az áldozatával, nem engedi őt.
- Tehát a vámpírok is effajta vadászok lennének? – Kérdeztem tőle. – De azt mondtad, hogy nem muszáj megölnötök senkit.
- Ez igaz. Nem muszáj meg tudjuk állni, de nehéz a kísértésnek nemet mondani. – Lesütött szemmel válaszolt. Rossz volt belegondolni, hogy képes embert ölni. Vagy talán meg is tette. Biztosan. – De, ez sok mindentől függ. – Magyarázta. – Az újak képtelenek megállni. Még túl nagy az éhség,  és még nem tudják kontrolálni magukat. Vannak, akik csak az Erő miatt szipolyozzák ki áldozataikat. A történet egyszerű: Minél több vér van a szervezetedben, annál Erősebb a vámpír. – Mintha csak egy diákot oktatna ki. Megpróbálta megértetni velem, hogy mi folyik a vámpíroknál. – Van még egy csoport, azok, akik egy fészekben élnek. Ők elvadulnak. Általában a vámpírok egyedül, esetleg 3 vagy 4 fős csoportokban élnek. De vannak, akik nagyobb „fészekbe” tömörülnek, ők elvesztik minden tartásukat és gyilkolnak megállás nélkül, csak az élvezet kedvéért. – Próbáltam felfogni, amit mond, de nem értettem. Az sem fért a fejembe, hogy ez a gyönyörű nő egy kegyetlen gyilkos lenne.
- Te is gyilkoltál már? – Ez inkább hangzott kijelentésnek, mint állításnak. Bianca nem válaszolt csak kiszállt a kocsiból. Követtem őt a bérház folyosójára, majd egyenesen fel a lakására. Amikor belépett már akasztotta is fel kabátját a legközelebbi fogasra.
- Érezd magad otthon. – Szólt felém kedvesen. Én még mindig magamba fordulva, zombiként vánszorogtam utána. Én is letettem a kabátom, majd leültem a kényelmes kanapéra. Ránéztem Biancára, aki csak bocsánatkérően mosolygott rám. – Debi, ha már a konyhában vagy hozz Chrisnek valami harapnivalót meg inni valamit légyszi. – Kiabálta el magát. Én nem vettem észre, hogy bárki más is lenne a helyiségben csak akkor, amikor Debi kilépett a konyhából teli szájjal és rám vigyorgott.
- Sziasztok! – Kiabált vissza és hangosan felnevetett. Én csak intettem neki, és Biancára néztem.
- Sajnos nem tudom levakarni. – Magyarázta nevetve. Nevetése mindig olyan megnyugtató hatással volt rám. Valamiért úgy éreztem, hogy ha ő velem van és mosolyog, akkor nincs és nem is történhet semmi rossz a világgal. – Átöltözöm, meg egyebek. Mindjárt jövök, addig majd Debi elszórakoztat. –Mosolyogta tovább. Nem bírtam tovább komor maradni én is elmosolyodtam. Már el is tűnt. Egy pár másodperc múlva Debi újra kilépett a konyhából egy fullig megtöltött tálcával. Volt rajta minden, italok és harapnivaló. Még a szájában is tartott egy zacskó chipset. Felálltam, hogy segítsek neki, de nem hagyta, így csak a chipset vettem ki a szájából.
- Köszi. – Mondta és letette a tálcát a dohányzóasztalra és lehuppant a kanapéra. Követtem a példáját. Egy perc némaság után én törtem meg a csendet.
- Szóval, Bianca elmondta, hogy te valamiféle „vadász” vagy. – Összevont szemöldökkel és durcás arccal nézett rám. Olyan volt, mint egy gyerek.
- Drágám, - Kezdte lenéző mosollyal – én nem egy „vadász” vagyok, hanem A Vadász. – Nevetett és felkapott egy szendvicset és azt kezdte eszegetni.
- És pontosan ez mit is takar? – Úgy éreztem magam, mint egy tudatlan diák az első iskolanapon. Semmit nem értettem, hogy mi folyik körülöttem.
- Hát… lényegében azt csinálom, amit te. Elkapom a rosszfiúkat, akik ártanak az embereknek.
- És te is valami természetfeletti lény lennél? – Nem akartam így nekiesni, de kicsúszott a kérdés. Egy pillanatig felmérte, hogy az elmémmel minden rendben van-e, majd hatalmas nevetésben tört ki. A végén még a könny is folyt a szeméből. Én pedig olyan ostobának éreztem magam.
- Nem én nem vagyok természetfeletti. Bár az igaz, hogy nagyon erős vagyok, erősebb mint egy átlag ember, de nagyon is ember vagyok. Ja és bocs a múltkoriért. Azt hiszem egy kicsit túlzásba estem. – Boci szemeket rám meresztve vigyorgott még mindig.
- Semmi. Az elmúlt két nap enyhén szólva meredek volt. Leültek, megharaptak, vérrel itattak, olyasvalami mászott rám aminek a létezését is elvetettem és… - Folytattam volna a panaszkodást, ha meg nem láttam volna Debi döbbent tekintetét.
- Ti lefeküdtetek? Te jó Ég! Neked is olyan jó volt? – Hadarta a kérdéseket.
- Nem, nem feküdtem le senkivel. – Hirtelen a szája elé kapta mindkét kezét és felnevetett. – Az a sucu… démon vagy micsoda teljesen rám mászott Bianca alakjában. – megint döbbenet ült ki arcára.
- A succubus démon, mindig a potenciális szexpartner alakját veszi fel, a gondolatokból olvasva. – Teljes ledöbbenés. Erről Bianca nem mondott semmit, pedig biztosan tudja. Akkor tudja, hogy fantáziáltam róla. Ekkora égést.  – Egyébként mi volt ez az előbbi kitörés? – Próbálom terelni a szót a kínos témáról.
- Csak tudom, hogy milyen egy vámpírral. – A nevetése abbamaradt és lesütötte a szemét. Teljesen elképedtem (ismét). Nem tudtam elképzelni, hogy ez a fiatal lány odaadta magát egy…  Pedig nekem aztán semmi jogom ítélkezni. Nemrég még én is karjaimban tartottam egy gyilkost. És ami a legborzasztóbb, hogy még mindig vágyom öleléseire, csókjaira. Rendőr létemre elég furcsa párosítás Egy gyilkossági nyomozó és egy vámpír, akinek lételeme a gyilkolás (és persze elvileg nem is létezik). De Bianca más. Legalábbis én úgy gondolom. Ha vele vagyok minden teljesen más. Megfeledkezem a kötelességeimről, gondjaimról és még arról is, hogy mi is ő valójában. Gondolataimból egy halk köhécselés riasztott.
- De mentségemre legyen, hogy – Folytatta Debi lelkesen. – ittam a véréből. – Meglátta értetlenkedő arcomat és folytatta. – A vámpírvér vágyat kelt az emberben. Főleg … szexuális vágyat. – Ismét letaglózott.
- Erről a mellékhatásról nekem Bianca elfelejtett mesélni. – Morogtam leginkább csak magamnak.
- Te ittál a véréből? – Most az ő arcán láttam a megdöbbenést. Szép barna szemei két méteresre dagadtak az álla pedig a földet súrolta az elképedéstől.
- Igen, de hidd el nem önszántamból. – Fintorodtam el, és akaratlanul is felidéztem azt az estét. A támadás az a sok új információ, ahogy felforgatta az egész életemet. Ahogy belegondolok még mindig nem fogtam fel teljesen, hogy mibe is csöppentem.
- Ez hihetetlen! – Kiáltja Debi, amikor magához tért. – Bianca már elég idős még a saját fajában is az idősebbekhez sorolják. Az ő vére „szent” és ha élőnek adja, az sérti a törvényeiket. Nagy bajba sodorhatja magát még ezzel. Az akivel és… - Feszülten tekergette a kezét. - … szóval akivel én lefeküdtem, ő még csak 30-40 éves, szinte új. Rá még nem vonatkozik annyira a törvény de… - Össze-vissza fecsegett. Egy ideig még nyomon követtem a mondandóját, de egy kis idő elteltével gondolataim ismét elkalandoztak. Nekik is vannak törvényeik? De, mégis mit tartanak bűnnek? Az emberölés biztosan nem az. Hogyan tartatják be a szabályokat? Milyen dolgokat titkol még előlem? Tengernyi kérdés, amelyekre nincs válaszom, de lehet, hogy nem is igazán szeretném tudni. – És a szex… - Hirtelen felpillantottam Debire, aki egész végig fecsegett. – Az valami Isteni. Ha lehetőséged van rá, akkor használd ki az alkalmat, mert akik túlélték, azok mind azt mondták, hogy a legjobb élmény, amiben valaha részük volt. És ezt én is alátámaszthatom. – Vadul vigyorgott én pedig tiltakozni kezdtem, hogy én és Bianca nem úgy vagyunk egymással. De felesleges hazugság lett volna. Majd megőrültem érte. De már nem voltam biztos benne, hogy saját érzéseim vezérelnek vagy csak a vére miatt vonzódom hozzá. Pont ekkor lépett be Bianca. Gondolom hallotta au iménti beszélgetésünket, mert szúrós szemekkel nézett Debire. Hozzám fordult és édes kiskutya szemeket meresztett rám.
- Éhes vagyok. Menjünk el valahová. – Olyan kedvesen mosolygott rám, hogy legszívesebben a csillagokat is lehoznám az égről neki, csak hogy ő boldog legyen. De mégis fontolóra vettem az ajánlatát. Ma annyi minden történt. Megtámadott egy sucu… micsoda démon, utána szenvedélyesen csókolóztam egy gyilkos vámpírral, később egy vadász, aki démonokat és vámpírokat öl, beavatott néhány a vámpírokra vonatkozó szokásba, és közölte velem, hogy amit érzek Bianca iránt lehet, hogy nem is valós. Ez sok volt nekem egy napra.
- Azt hiszem, én inkább hazamegyek. Sok volt ez így egyszerre. – Nyögtem ki végül. Bianca megértően bólintott, de láttam arcán a keserűséget. – Megtennéd, hogy hazaviszel?
- Persze. – Mosolygott még mindig, de valahogy nem úgy, ahogy eddig. Most tekintetében ott a kétség. Elszomorított a látvány. – Menjünk. – Mondta végül és már vette is a kabátját.
 A lakásomig vezető úton meg sem szólaltunk. Egyikünk sem akarta megtörni a csendet. Ki, ki a maga gondolataival volt elfoglalva. Újra és újra lejátszottam magamban a Debivel lefolytatott beszélgetésemet. Zavart a tény, hogy Bianca elhallgatott előlem ilyen fontos információkat. Mi mindent rejteget a múltjával kapcsolatban. Amikor elértünk a bérházig ahol lakok leállította a motort, de egyikünk sem mozdult. Látszott rajta, hogy nem szándékozik megtörni a csöndet ezért én tettem.
- Miért nem mondtad el a vér „mellékhatását”? – Felém fordult, így lehetőségem nyílt a szemébe nézni.
- El kellett volna mondanom. – Megrázta a fejét és újra a szélvédőn bámult kifelé.
- Igen. Kellett volna. Jogom van tudni róla. Jogom van tudni, hogy amit érzek irántad az hamis. – Felém fordult és szemei kikerekedtek a megdöbbenéstől.
- Te érzel irántam valamit? – Kérdése gyanakvó volt. Nem válaszoltam csak lesütöttem a szemem. – Az érzelmeket nem tudom befolyásolni, csak vágyat kelthetek. Ha érzel irántam bármit is az én művem. – Most tudatosult bennem, hogy mit is mondtam az imént. Kipattantam a kocsiból és egy szó nélkül elindultam a lakásomhoz. Beszálltam a liftbe és töprengeni kezdtem. Tegyük fel, hogy tényleg érzek iránta valamit és az nem az ő műve. De ennek nincs semmi értelme, még csak most ismertem meg, de ez is elhamarkodott állítás, mert a múltja csupa sötét folt előttem. Valami mégis vonz hozzá, mintha csak két mágnes lennénk. Nem bírtam elszakadni tőle, nem akarok arra gondolni, hogy külön vagyunk. Olyan már nem létezik számomra. Nem tudom, hogy mit érzek pontosan, de azt igen, hogy vele akarok lenni. Magam mellett tudni, hogy biztonságban legyen. Egy pár perc múlva már a lakásomban voltam. Megnyugtatott a biztonságos, megszokott környezet. Ledobtam magam a kanapéra és az emlékek megrohamoztak. Azok a forró csókok, ölelések. Ahogy Bianca minden érintése forrón belém égett, hogy életem végéig emlékeztessen arra a pillanatra. Csöngettek az ajtón, és amikor kinyitottam, azonnal megrohamozták ajkaimat és karok ölelték körül nyakamat.

4 megjegyzés:

  1. wíí nagyon jó lett. Nagyon jól leírod a körülményket :) Csak gratulálni tudo :) Siess a frissel
    Puszi: Kira :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon jó lett!
    Most lesz igazán befejezés ?:)

    Era

    VálaszTörlés
  3. Huuu.... nagyon izgalmad :D egyszerűen imádom *.* :D nagyon jól fogalmazol, és tetszik az írásmódod is ^^ :D nagyon nagyon ügyes vagy :DD

    VálaszTörlés
  4. Én meg nagyon örülök, ha tetszik és igyekszek továbbra is "ügyes" maradni :D

    VálaszTörlés